Kosárlabda Női NBI/A

Megszereztük a másodikat is!

A női NB I/A csoport 10. fordulójában, a Vasas Akadémia gárdája érkezett az MTK Sportcsarnokba, hogy megmérkőzzenek a TFSE lányaival. A meccset megelőzően sejteni lehetett, hogy parázsmérkőzésnek lehetünk majd szemtanúi. A mérkőzésre 110-en látogattak ki, a Városmajori „otthonunkba”.

Az első negyedben be is teljesültek várakozásaink. 4-4-ig együtt haladtak a csapatok, innen egy 8-2-es szériával 12-6-ra sikerült meglépni a Vasas egyletétől. Itt mi egy kicsit megtorpantunk, így a vendég egylet sikeresen felzárkózott és a negyed végéig nem is engedett minket messzebb 1 pontnál.

Első negyed: 22-21

A második játékrészben egyik csapat sem azt mutatta, amit addig valójában tud. Mindkét oldalon sok volt az eladott labda és a pontatlan dobás. Ám Chanise Jenkins és Bernáth Réka ismét a kitett magáért, így ezt a negyedet sikerült behúznunk 17-9 arányban. Ennek köszönhetően 9 pontos vezetéssel vonulhattunk a nagyszünetre.

Második negyed: 39-30

A nagyszünetet követően mintha egy teljesen más Vasast láttunk volna. Taylor Janee Murray és Böröndy Vivien a hátára vette a csapatot, így egészen 4 pontra felzárkóztak a vendégek. Ám itt megfáradni látszottak, és ennél közelebb már nem tudtak férkőzni. Alisia Jenkins, Hermann Alíz és Süle Krisztina pontjainak köszönhetően ki tudtuk hozni egálra ezt a játékrészt, így megmaradt a 9 pontos előnyünk.

Harmadik negyed: 57-48

A végső játékrészre teljesen kifulladni látszott a vendég egylet. Ebben a negyedben 5 labdát sikerült elcsenni a vendégektől és ebből rendre pontokat vagy faultot tudtunk kiharcolni. Külön kiemelkedő Doktor Anna negyedbeli teljesítménye. Az öt szerzett labdából kettőt és emellett 6 pontot az ő nevéhez köthetünk. Ennek (is) köszönhető az, hogy kétszer annyi pontot sikerült dobnunk, mint az angyalföldi vörös-kékek. Így a mérkőzés végére 21 ponttal diadalmaskodtunk.

Végeredmény: 81-60

MVP: Chanise Jenkins, mutatói 13 pont, 12 lepattanó, 6 gólpassz. (Dupla-dupla)

Hatalmas gratuláció a csapatnak!

Csak így tovább!
Hajrá TFSE!