Kosárlabda Női NBI/A

Megpróbálnánk borsot törni Borsodban!

NB I/A-s női kosarasaink idegenben folytatják a 2022/23-as bajnoki idényt! Nem kisebb ellenféllel kell farkasszemet nézniük, mint a jelenleg harmadik helyen álló és a nemzetközi porondon is rendre kitűnő DVTK-val. Magyar Bianka csapata a Ludovikában zárta a 2022-es esztendőt, ahol legnagyobb bánatunkra, hosszabbítást követően alulmaradtak. A bő egy hetes szünet azonban lehetőséget biztosított újra rendezni a sorokat és felkészülni a rivális ellen.

A két csapat eddig összesen hétszer mérte össze tudását az élvonalban. A mérleg nyelve a piros-fehérek javára billen 6 győzelemmel (3 hazai és 3 idegenbeli). Majdnem napra pontosan 2 évvel ezelőtt sikerült fölülmúlnunk az ellenfelet 92–84 arányban, igaz akkor hazai környezetben játszottunk.

A diósgyőriek szerdán az Euroliga B csoportjában is pályára léptek, ahol szoros küzdelemben 67-58-ra tudtak diadalmaskodni a francia Basket Landes ellen. Fontos megemlíteni, hogy a decemberi időszakban megerősítette amúgy sem gyenge keretét a DVTK. Új játékosuk Monika Grigalauskyte, litván válogatott és a török Mersin gárdájától érkezett.

Nem csak a külföldi csapatok ellen remekelnek a borsodiak, hanem a magyar bajnokságban is. Az elmúlt 5 találkozójukat zsinórban megnyerték a PINKK, a BKG, a Csata, a Cegléd és a BEAC ellen.

A mieink decemberi programjában a fenti riválisok közül csak a pécsi együttes neve szerepelt, akit idegenben győztünk le 30 ponttos különbséggel. Völgyi Péter együttese nagyon jó formában várja a találkozót, azonban most játszottak hétközi fordulót, így ki lehet használni, hogy a keret egy része fáradtabb lesz, mint mi. Reményeink szerint sikerül meglepetést okozni és borsot tudunk törni a borsodiak orra alá.

A mostani esélyekről, illetve a Csata elleni találkozóról a legutóbbi bajnoki legjobb TFSE-MTK-s játékosával, Pusztai Petrával beszélgettünk:

NBI/A női kosárlabda bajnokság – 15. forduló
DVTK-Hun-Therm – TFSE-MTK
2023.01.08. 17:00

Sok sikert lányok, hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!