Férfi NBI Futsal

Megkezdődik a bajnoki idény!

Férfi futsalcsapatunk egy szezont követően ismét az NBII-ben próbálhat szerencsét, mégpedig egy nagyon fiatal kerettel, amit jórészt TF-es fiatalok alkotnak.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

A bajnokság lebonyolítása nem változott a két évvel ezelőttihez képest: ugyanúgy 12 együttes van harcban a minél jobb pozícióért, majd két kör után kialakul az alsó és a felső ház mezőnye.

Az ellenfelek között több új, illetve ismerős arc is van, mint például a Haladás VSE II. számú csapata, mely idén is komoly riválisa lehet a mieinknek, ráadásul ellenük léphetünk pályára először a 2022/23-as szezonban.

A korábbi gyakorlatból kiindulva – gyaníthatóan – visszajátszók sora fogja erősíteni a szombathelyiek fiókcsapatát, aminek következtében ők várhatják kedvezőbb helyzetből a találkozót – bár vezetőedzőnk, Póta Balázs jóval árnyaltabban látja a helyzetet:

„Tisztában vagyunk ellenfelünk lehetőségeivel és kvalitásaival, de arról se feledkezzünk meg, hogy nálunk is többeknek van már NBI-es rutinja, plusz a saját nevelésű fiataljaink is komoly játékerőt képviselnek.“

Ez utóbbiról a felkészülés finisében is meggyőződhetett:

„Az elvégzett munka, illetve a mutatott forma alapján elégedettek vagyunk, viszont nem tudunk teljes kerettel utazni, ugyanis sérültünk, covid fertőzöttünk és családi okokból távol maradónk is van. Ennek ellenére bizakodó vagyok és egy élvonalbeli szintű összecsapást várok!“

A srácok meccse 19:30-kor kezdődik Szombathelyen, ahova egy közös, TF-es ebéd után indul a csapat!

Hajrá srácok, hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!