Kosárlabda Női NBI/A

Meghúztuk a váratlant

A női NB I/A csoport 8. fordulójában, az Uni Győr MÉLY-ÚT csapata látogatott hozzánk, a Városmajorba, hogy összemérjék tudásuk a mieinkkel. Már a feldobást megelőzően tudhattuk, hogy nem fogja könnyen adni magát a győri egylet. Ám mivel mi még nyeretlenek voltunk hazai pályán, nem volt mese, meg kellett tenni mindent.

A mérkőzésre 200-an látogattak ki, de a hangulat így sem volt mindennapi, hisz a győri szurkolók hatalmas szurkolásukkal, remek atmoszférát varázsoltak a városmajori csarnokunkba.

A mérkőzés első negyedének elején, a győri csapat hamar egy nagyobb (6-13-as) előnyre tudott szert tenni lányainkkal szemben. Ám aki itt már temette a TFSE-t, az rosszul tette, hisz 15-15-re kiegyenlítettünk. Innentől kezdve nem is igazán volt nagyobb különbség a két csapat között, 2-4 pontnál. Rendkívül kiélezett negyed volt ez.

Első negyed: 17-19

A győri vezetéssel induló második játékrész első két harmadában, szárnyaltak lányaink. Alisia Jenkins és Bernáth Réka vezérletével – ketten együtt 20 pontot szereztek a félidőig – 30-22-re sikerült elszakadnunk a vendég együttestől. Ám itt jött a hidegzuhany. A győri egylet egy 4-13-as rohanással átvette a vezetést a félidő előtt.

Második negyed: 34-35

A harmadik játékrészre is maradt ebből a lendületből, így egy 5 pontos vezetést tudtak kiépíteni az idelátogató Győriek. Ezt követően még egyszer ki tudtunk egyenlíteni, de ezt a játékrészt rendkívül nagy magabiztossággal uralta a vendég egylet. A negyed végére így is rendkívül közel kerültünk a Győriekhez.

Harmadik negyed: 47-50

Itt, aki elég közel ült a hazai padhoz hallhatta a mester (Magyar Bianka) szavait, hogy most kell megfogni őket, hiszen még sosem voltunk ilyen közel a záró negyed előtt senkihez hazai pályán. Ezt követően mindkét csapat szerzett 2-2 pontot, aztán egy 12-0-s futással 61-52-re tudtak fordítani a TFSE-s hölgyek. Ám aki azt hitte, hogy innentől zsákban van a meccs és hátradőlhet, az ismét tévedett. Alig három perccel a végső dudaszó előtt, már megint ott lihegtek a nyakunkon a kisalföldiek. Papp Klaudia hármasával már csak 2 pont volt a vezetésünkből. Viszont a győri csapat innentől kezdve nem találta meg a gyűrű alját, míg a mieink vérszemet kapva minden tartalékukat kitették még a parkettre. Ennek köszönhetően 70-62-re legyőztük az Uni Győr MÉLY-ÚT csapatát, ezzel megszerezvén az első hazai győzelmünket.

VÉGEREDMÉNY: 70-62.

MVP: Chanise Jenkins mutatói: 20 pont, 4 lepattanó és 4 gólpassz.

Hatalmas gratuláció a csapatnak!

Csak így tovább!

Hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!