Férfi BLSZ II Labdarúgás

Meggyőző szezonkezdet

Labdarúgócsapatunk régen mutatott olyan meggyőző produkciót szezonnyitó mérkőzésen, mint a BLSZ II. 2. csoportjának első fordulójában. Több fronton is megerősödött keretünk idegenben, a Kelen SC II otthonában kezdte meg a 2021/22-es idényt.

Vendéglátóink 8. helyen zárták a tavalyi kiírást, míg a mieink egészen a bronzéremig jutottak. Legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzésünkön 3 győzelem – 1 döntetlen – 1 vereség volt a mérlegünk, így bizakodva utazhattunk a XI. kerületbe.

Elekes József vezetőedző csapata az elmúlt időszakot már szorgos alapozással töltötte, amire szükség is volt, hiszen az új játékosok beépüléséhez és az összhang kialakulásához nem kevés idő kell. Ha már új játékosok: kezdő tizenegyünkben heten még máshol fociztak még a legutóbbi évadban.

A hétvégi találkokozón örömünkre sikerült határozottan fellépni. Egy percig sem voltunk alárendelt szerepben és bátor játékot testesítettek meg fiataljaink. Első gólunkra a 23. percig kellett várni, a találatat szerzője az újonc Szabó Bence volt. 19 éves játékosunk a REAC kötelékében nevelkedett ez idáig, majd idén nyáron igazolt csapatunkba.

A félidő további részében kiegyensúlyozottan tartottuk az előnyt, nem engedtük túl közel az ellenfelet, így maradt a 0–1.

A második játékrészt hármas cserével kezdték a vendégek, nálunk viszont sokáig megmaradt az eredeti felállás. A 67. minutumban Csordás Szabolcs révén megdupláztuk előnyünket, majd bő tíz perccel később már 0 – 3 szerepelt srácaink neve mellett. Harmadik gólunk szerzője az NBI-et is megjárt Kovács Gábor volt, aki idén érkezett hozzánk a BVSC-Zuglóból.

BLSZ II. osztály 2.csoport, 1. forduló
Kelen SC II – TFSE 0–3 (0–1)
Budapest, Kelen SC Sporttelep Vezette: Ilyés G.
TFSE: Benkő – Béres, Dévai, Radnai (Madar, 61.), Szabó B., Kaszás, Csordás (Smeló, 82.), Gényi, Kovács G., Nagy B. (Hegedűs P., 70.), Radó.
Vezetőedző: Elekes József
Gólszerző: Szabó B. (23.), Csordás (67.), Kovács G. (79.)
Kiállítva: Lőrincz D. (76.), Megyesi (83.) mindketten Kelen SC II.

Jól alakult tehát az évadnyitónk, ami után csak remélni tudjuk, hogy egy hosszan tartó jó szériának a kezdetét láthattuk. A következő fordulóban hazai környezetben lépünk pályára és az Ember-Előny SA csapatát fogadjuk (2021.09.11. – 19:00, BMTE Sporttelep).

Facebook

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!