Kosárlabda Női Magyar Kupa Női NBI/A

Megérkeztünk a következő szintre!

A TFSE-MTK női kosárlabdacsapata története egyik legjobb szezonját futja! Az elmúlt évek fejlődése most csúcsosodott ki: rekordpontszám, pozitív mérleg és hazai dominancia – mindez egy olyan alapszakasz után, amely új mércét állít a klub számára. Hegedűs Péter vezetésével a csapat minden eddiginél erősebb, de az igazi kihívások még csak most következnek.

Egy dolog biztos: ez az év már most más, mint a többi!

Az elmúlt években a TFSE-MTK folyamatosan építkezett, voltak hullámvölgyek és kiugró eredmények, de mostanra összeért a csapat. Nézzük meg, hogyan alakult az eddigi NB I. A-s szereplésünk, és miért számít kiemelkedőnek a mostani szezon.

A 2019/20-as idényben újoncként sikerült a 6. hely kiharcolása, ám sajnos a COVID miatt “félbe” kellett szakítani a bajnokságot. Ki tudja “mi lett volna, ha” lejátszuk az utolsó meccset is, de így sem panaszkodhatunk a statisztikai mutatók miatt. 21 bajnokin 11 győzelem és 10 vereség volt a mérlegünk (-26-os pontkülönbség) és 32 pontot szereztünk, az utolsó lejátszott fordulóban 77-84-re nyertünk Pasaréten, azt követően pedig a Magyar Kupában brillíroztunk és jutottunk el Pécsett a negyedik helyig.

2019/20

A csonka évad után 2020/21-ben nem sikerült túlszárnyalni magunkat, 22 fordulót követően 10-12-vel zártunk (-27-es pontkülönbség) a 7. helyen még úgy is, hogy 32 pontunk lett. A rájátszást végül a 8. helyen fejeztük be.

2020/21

Ezt követően nagy reményekkel vágtunk neki a 2021/22-es idénynek, de sajnos ebben az időszakban produkáltuk a legrosszabb mutatókat. 22 meccsből 9-et sikerült megnyerni, társult mellé 13 vereség (-173-as pontkülönbség) és hazai pályán, a BEAC ellen az utolsó mérkőzésen kiharcolt győzelemmel sikerült elcsípni a play off-ot érő nyolcadik helyet. A rájátszást ezt követően újfent a 8. helyen fejeztük be.

2021/22

2022/23-ra javult a helyzet, de nem sokkal. A Gy-V mutató semmit nem változott (-40-es pontkülönbség), ellenben az eredmények így is lehetővé tették a hetedik hely megszerzését. Később a rájátszásban a bravúros hatodik helyen végzett a csapat. Az idény végeztével Magyar Bianka távozott a kispadról.

2022/23

A Dr. Koltai Jenő Sportközpontba való beköltözéssel új fejezet kezdődött a TFSE-MTK életében. Korábbi másodedzőnk, Hegedűs Péter vette át az irányítást és már első évében pozitív mérleggel zárta az alapszakaszt. A 2023/24-es szezonban 18 meccsből 10 alkalommal vezette győzelemre a csapatot, 8-szor szenvedett vereséget (+76-os pontkülönbség), ezzel pedig elérte, hogy a 2019/20-as kiírás óta először volt több győzelmünk, mint vereségünk. A rájátszásra végül elfáradt a csapat, 7. helyen zárt a TFSE-MTK.

2023/24

A mostani évad minden eddigin túlmutat és még hol a vége? Az újra 12 csapatosra bővített bajnokság alapszakaszát példátlan, 14-8-as mérleggel zártuk, a legtöbb pontot (36) gyűjtöttük, ráadásul a feljutás óta a legjobb pontkülönbséget hoztuk össze, nem is akármilyet: +177!

De ha mindez nem lenne elég, a hazai pályán mutatott teljesítményünkre sem lehet panasz, 11 tétmeccsből 9-et nyertek meg a lányok, csak a DVTK (58-69) és a Pécs (59-62) tudott győzelemmel távozni a Dr. Koltai Jenő Sportközpontból.

2024/25

122 napja (2024. november 16. óta) veretlenek vagyunk hazai környezetben, zsinórban 9 itthoni mérkőzésen zártunk sikerrel. Vereséggel távozott tőlünk a Sopron, Cegléd, Győr, Vasas, Darazsak, BKG, Szekszárd, DKKA és a BEAC is.

Bakancslistánkon szerepel a fentebb már jegyzett Pécs és a DVTK elleni rossz széria megtörése. A baranyaiak ellen 2020. decembere (1550 napja), a borsodiak ellen pedig 2021. januárja (1528 napja) óta nem tudtunk diadalmaskodni.

Záró érdekességként egy másik kirajzolódni látszó sorozatot hoztunk el nektek, miszerint a 2021-es, a 2023-as és a 2025-ös rájátszásban is összekerültünk a Péccsel. Aki biztosra akar menni, már most foglal szállást 2027 tavaszára a baranyai “fővárosba”.

Mindezek tükrében rendkívül izgatottan várjuk a bajnoki folytatást, de előbb még vár ránk a Magyar Kupa, ahol a szombati elődöntőben a Győrrel csapunk össze. Természetesen Pécsett.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Tabella: MKOSZ