Boros Zoltán együttese újabb győzelmével egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy idén is első helyen zárja az alapszakaszt!

Az ELTE elleni szoros párharcot követően a Budapesti Bikák U21-gyel sem volt könnyű dolga a mieinknek. A meccs első negyedében 6 pontos előnyre sikerült szert tenniük, de ez a félidőre a felére olvadt és még szorosabb harmadik etap után már csak 2-vel vezettek.

A differencia gyorsan csökkent az utolsó szakaszban, sőt egy idő után fordult a kocka és ekkor már csak 2 perc volt vissza a mérkőzésből, 57-54 szerepelt az eredményjelzőn. Az utolsó percben megint a mi vitorlánk fogott szelet. Vezettünk 61-63-ra és házigazdánknak ekkorra elfogyott a szerencséje és a 2 egységnyi előny végül 6-ra nőtt. Játékosaink közül Vámos László lett a legeredményesebb 20 ponttal.
NB II. Közép C csoport
Budapesti Bikák U21 – TFSE 63-69 (14-20,16-13,13-12,20-24)
A srácok következő kihívója a jelenleg utolsó előtti helyen álló Csepel KK lesz. Leendő vendégeik nincsenek épp a legjobb formájukban, ugyanis az elmúlt időszakban zsinórban 11 alkalommal szenvedtek vereséget és ezzel a leghosszabb negatív szériát hozzák a bajnokságban.

Ebben a mieink keze is benne van, a két fél legutóbbi találkozása 60-110-es TFSE sikerrel zárult, Pozsik Zsombor és Woditsch Tamás voltak akkor húzóemberei a csapatnak. A hátralévő bajnokikból papíron ez lesz a könnyebbik és reményeink szerint egy újabb szép diadalt ünnepelhetnek majd péntek este a kilátogató szurkolók!
NB II. Közép C – 2025.02.14. 20:30
TFSE – Csepel KK
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest
Sok sikert srácok!
Fotó: Székely Csaba – ELTE-BEAC
Stat., tabella: MKOSZ