Kézilabda Női NBII

Majd egy hónap szünet után újra a pályán!

NBII-es női kéziseink legutóbb április 10-én léptek pályára az ENUSE ellen idegenben. Az a mérkőzés 2 gólos vereséget hozott és egy szezon közben kifejezetten hosszúnak mondható szünetet. Természetesen ez az időszak aktívan és szorgosan telt, így maximálisan felkészülve várhatjuk az Érd U22 együttese elleni hétvégi összecsapást. A két csapat első találkozója nagyon szorosra sikeredett, ugyanis a félidőben 11-11 volt az állás, majd a második játékrészben dőlt el a javunkra a mérkőzés! Akkor 2 góllal bizonyultunk jobbnak idegenben ellenfelünknél.

Fotó: Borhi Mihály

Herbert Krisztián tanítványainak nem kisebb a tét, mint az ezüstérem megszerzése! Az előttünk egy ponttal lévő ENUSE (2.) és a már majdnem biztosan bajnok Szigetszentmiklós (1.) az utolsó fordulóban még összecsapnak. Számunkra ez lehetőséget kínálhat az előzésre, de a legfontosabb továbbra is az, hogy egységes csapatként lépjünk fel és élvezzük a játékot. A maradék három meccsen először az Érd (7. – hazai), majd a Cegléd (9. – idegenbeli) és végül a Ferencváros (5. – hazai) ellen csapunk össze.

Forrás: MKSZ

Vezetőedzőnkkel (Herbert Krisztiánnal) a vasárnap esti találkozó előtt nyílt lehetőségünk röviden beszélni és értékelni az elmúlt heteket.

Hosszabb szünetetek volt most, mivel telt az elmúlt időszak?

A húsvét előtti hét kicsit másabb volt, mint az addigiak. Lazább napok voltak, próbáltunk kizökkenni a megszokottból. Pihenő és csapatépítő megmozdulás is volt, ami még jobban összerázott minket. Az ünnepek után viszont gőzerővel, nagy lendülettel kezdtük meg a felkészülést az utolsó három fordulóra, átismételve minden addigi fontos elemet.

Fotó: Borhi Mihály

Az ENUSE botlásával esélyetek nyílhat még a második helyen is végezni, mennyire motivál ez benneteket?

A lehető legjobb helyezést szeretnénk elérni, azonban továbbra is csak az éppen előttünk álló meccsen gondolkodunk. Nem akarunk felesleges terhet helyezni a csapatra, pláne, hogy ezúttal külső tényező teljesülése is kellene a fent említett eredményhez. Ha lépésről lépésre haladunk és abszolváljuk céljainkat, akkor elégedettek lehetünk!

Mit látsz a csapaton, milyen állapotban vagytok, hogyan készültök az utolsó három meccsre?

Fotó: Borhi Mihály

A mostani időszakban már szinte tényleg csak a saját játékunkkal foglalkoztunk. Építünk az erősségeinkre, ezeket szeretnénk kihasználni. Reméljük, hogy jól jövünk ki a hátralévő három találkozóból és pozitív élményekkel, emlékekkel zárjuk a szezont!

Ehhez mi is szorítunk, ahogyan a soron következő Érd U22 elleni bajnokihoz is!

2022.05.08. 18:30
TFSE – Érd U22

Hajrá lányok, hajrá TFSE!!