Férfi Extraliga Röplabda

Magabiztos győzelmünknek köszönhetően 3. helyen állunk!

Extraligás férfi röplabdacsapatunk volt az egyik olyan alakulatunk a 2023/24-es szezon után, melynek kerete gyakorlatilag egyben maradt. A legutóbbi szezon kezdetéhez képest teljesen más eredményekkel nyitott Nagy Gergely alakulata, miután a Dunaújváros és a Kecskemét is vereséggel zárt ellenük a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.

Izgalmas mérkőzés kerekedett a TFSE – Kecskeméti RC rangadóból, ahol az első szettben jól nyitott a vendég gárda, de az első percek után bátran léptek fel a mieink is és elkezdtek egyenrangú félként játszani a rutinosabb erőkből álló kiskunságiakkal szemben. A légióst is foglalkoztató kecskemétiek hibáit többször leleményesen használtuk ki és ha szoros végjáték árán is, de előnyhöz jutottunk (25–23).

A második etapban megrázta magát a KRC, javarészt ők vezettek. Blokkjaik és nyitásaik hatékonynak bizonyultak, számunkra pedig időkéréseink és cseréink sem tudtak érdemben frissítést eredményezni a találkozó ezen szakaszában (21–25).

Aki ekkor azt hitte, nem tudnak megújulni a mieink, nagyot tévedett. A harmadik játékrészt az első labdamenetektől fogva kontroll alatt tudtuk tartani és kemény küzdelem árán érvényesítettük akaratunkat. Majoros, Tóth K. és Balázs ütései kíméletlenül landoltak a kecskemétiek oldalán, megérdemelten ragadtuk magunkhoz a vezetést (25–21).

A negyedik szett hasonlóan alakult a harmadikhoz, mi domináltunk és látványos akciókkal építettük ki előnyünket. A KRC játékosai próbáltak zárkózni, de a mieinken ezen az estén sem lehetett találni fogást (25–20), 3:1 arányban győztük le ellenfelünket.

Ami a tabellát illeti, 3. helyet foglaljuk el két fordulót követően. A Kaposvár és a Székesfehérvár élmenő kettőse mellett csak mi mondhatjuk el magunkról azt, hogy pontvesztés nélkül állunk. A soron következő fordulóban azzal a Pénzügyőrrel nézünk farkasszemet, mely a Kecskemét ellen háromszettes vereséget jegyzett a szezonnyitón.

TFSE – Kecskeméti RC 3:1 (23, -21, 21, 20)
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont, 83 néző. V.: Bibók, Nagy Zs.

TFSE: Füzék 4, Tóth M. 2, Gebhardt 3, Quintz 12, Majoros 25, Tóth K. 15. Csere: Laczi (liberó), Balázs 11, Merkler. Vezetőedző: Nagy Gergely
KRC: Török S. 3, Farkas P. 17, Kiss B. 8, Varga P. 18, Minemura 6, Gacs 9. Csere: Török Zs. (liberó), Mócza. Vezetőedző: Deák Márk

Edzői értékelés

Nagy Gergely: – Gratulálok a Csapatomnak! Dolgozunk keményen tovább!
Deák Márk: – Gratulálok a TFSE csapatának! Amíg túl nagy a mellény, addig papíron hiába esélyesebb egy csapat. A megbeszélt taktikai dolgokból csapat szinten, képtelenek voltunk bármit is betartani. Kaptunk is egy szép nagy pofont, talán még időben.

Tabella: hunvolley.info
Fotó: Ruzsits Patrik