Férfi NBII Kosárlabda

M E G Á L L Í T H A T A T L A N O K!

NB II-es férfi kosarasainkra kemény este várt tegnap a Budafok II-vel szemben. Mivel mindkét csapat veretlen volt, így ez az összecsapás kiemelt jelentőségű volt az első hely kérdésében és a veretlenség megőrzésében. A fiúk nem aprózták el a dolgot és minden negyedet megnyerve győzték le a vendégeket!

Az első negyedet Vámos László pontjaival indítottuk, majd Rátkai is betalált. Szépen lassan építettük ki az előnyt és az utolsó percekben már 10 pont volt az előnyünk, ám a vendégek csapatkapitánya még egy triplával szépíteni tudott. A második szakasz eleje a budafokiaknak kedvezett.

Felzárkóztak 21-21-re, de Vígh Marcell 2+1-es megoldásával, illetve Pozsik Zsombor és Vámos László távolijaival máris 14 ponttal elléptünk. Innentől nem volt megállás. Ezt követően egyetlen egyszer sikerült visszajönniük a budafokiaknak 10 egység alá.

Mind a négy etapot megnyerve, végig kontrollálva a meccset diadalmaskodtak Boros Zoltán tanítványai. Legeredményesebbjeink listáját Vígh Marcell vezeti 18-cal, mögötte szorosan Vámos László 17-tel. Ezt a sikert komoly előkészület előzte meg, ugyanis MEFOB csapatnak több NB II-es tagot is nélkülöznie kellett a nyíregyházi kiruccanáskor. Tombor Gergelynek, aki ott szenvedett sérülést ezúton is jobbulást kívánunk!

TFSE – Budafok II. 73-57 (19-12,19-15,18-15,17-15)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest

Az újabb győzelemmel nem csak a veretlenségünket őriztük meg, de a tabella élére is repített minket! A srácok következő ellenfele a Kandó SC lesz, akihez idegenbe látogatnak.

Gratulálunk fiúk!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!