Férfi NBII Futsal

Lendületben maradtunk!

Ahogy a találkozó előtt is beharangoztuk, férfi futsalosaink eddig veretlenül állnak az NB2 nyugati csoportjában, amit a soron következő meccsen a Szigetszentmiklós Futsal ellen is meg szerettek volna őrizni.

A kezdő ötösünkben mindössze egy változás történt a REAC elleni meccshez képest, Fehér Dániel helyett Andorka Kristóf került be. Külön kiemelendő, hogy fiatal kapusunknak, Mészáros Bencének ismét bizalmat szavazott a szakvezetés. Bence egyébként az U20as bajnokságban is hétről hétre játszik, így a felnőtt meccsek során szerzett tapasztalatokat az UP bajnokságban is tudja kamatoztatni.

A mérkőzést a tőlük megszokott lendülettel kezdték a fiúk, hiszen a második percben már megszereztük a vezetést Dudás Dánielnek köszönhetően (0-1). Pest megyei ellenfelünk tehát már korán hátrányba került, viszont azt tudták a srácok is, hogy nem adják könnyen a győzelmet, tehát az alázat és lelkesedés nem lankadt. Viszont öt perccel később ki tudott egyenlíteni a Szigetszentmiklós (1-1) és ezt követően alakult ki egyfajta adok-kapok a felek között. Egy perccel később újra megszereztük a vezetést (1-2), de a válasz sem maradt el, amihez megint öt perc kellett a hazaiaknak (2-2). A folytatásban szerencsére ki tudtak keveredni fiaink ebből a hullámból és először Dudás Dániel (2-3), majd Sóvári Benedek (2-4) góljainak köszönhetően két gólos előnnyel térhettünk a szünetre.

Félidő: Szigetszentmiklós Futsal – TFSE-SZERTARSPORT.HU (2-4)

A félidei szünet minden jel szerint a házigazdának kedvezett inkább vagy inkább csak ők voltak lépéskényszerben, de egy perc után nekik sikerült betalálniuk, amivel egy góllal közelebb kerültek (3-4). A két gárda közötti differencia az ezt követő tíz percben nem változott, ám ekkor jött Andorka Kristóf, aki megszerezte az első gólját a szezonban. A folytatásban ellenfelünk mindent egy lapra téve támadott és próbált még kozmetikázni az eredményen. Szerencsére a TFSE-s srácok is tudtak egyet még újítani és végül Fodor Bálint beállította a végeredményt (3-6). Bálintnak ez volt a szezonbeli hatodik gólja, amivel mindössze 1 góllal marad el a házi gólkirály és bajnoki listavezetőtől, Szalmási Zolitól.

Végeredmény: Szigetszentmiklós Futsal – TFSE-SZERTARSPORT.HU (3-6)

A következő hatodik fordulóban ismét vendégszereplés vár a srácokra, a helyszín pedig Tihany, a Tihanyi FC gárdája ellen. Ellenfelünk eddigi mérlege egy halasztott mérkőzésen túl egy győzelem, egy döntetlen és két vereség.

A találkozó október 19.-én hétfőn, 20:00-kor kezdődik a Tihanyi Sportcsarnokban.

Hajrá Fiúk! Hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!