Kézilabda Női NBII

Lehengerlő sikerünkkel karnyújtásra a második hely

Női kézilabdacsapatunk a legutóbbi fordulóban az NBII déli csoportjának utolsó helyén álló XVI. Ker KMSE otthonában lépett pályára. Az ellenfél nem rendelkezett korábban sikerrel a szezonban, míg mi fantasztikus szériából érkeztünk az összecsapásra.

Lányaink azzal a tudattal léphettek pályára, hogy a két élmenő, a Szigetszentmiklós és az Érd U22 egymás ellen mérkőzik meg, így egy újabb győzelemmel közeledni tudnának a pódium felső szekciójához. Fontos volt még emellett a lőtt gólok növelése is, mivel ebben az egy mutatóban nem voltunk a toppon.

A találkozót jobban kezdtük ellenfelünknél, futószalagon gyártottuk a gólokat, 13 perc játék után már 7 góllal vezettünk. Akárkit küldhetett a pályára Herbert Krisztián, a lányok egytől egyig éltek a lehetőséggel és szórták a gólokat. Rendezett védekezésünk ezúttal is hatékonynak bizonyult, jól mutatja ezt az első félidőben kapott gólmennyiség, 7:17-tel vonulhattunk pihenőre.

A második szakasz 12. percében 10:26-ot mutatott az eredményjelző, érthető volt, hogy a vendég mester időt kért. A végjátékra sem hagytunk fel a gólgyártással, 20 gólos differenciával zártuk a mérkőzést, ezzel jócskán javítva a gólkülönbségünkön.

XVI. Ker KMSE – TFSE
18–38 (7–17)

A 9. fordulóról elmondhatjuk, hogy a lehető legjobban sikerült számunkra! 229 kapott gólunkkal tovább javítottuk átlagunkat, meccsenként már csak 25,4-szer rezzen meg a TFSE-s háló, ezzel jelenleg mi vagyunk a bajnokság legjobban védekező csapata. Ellenfeleink pont úgy „ütötték” egymást a hétvégén, hogy nekünk kedvezzenek. Az első helyen álló Szigetszentmiklós 7 góllal verte a második pozícióban lévő Érd U22-t, utóbbit 1 pontra megközelítettük. Mögöttünk lévő riválisaink közül az Inárcs és az RKSK is bukott, emiatt megnyugtató, 3 pontos előnyünk van a minket üldözők előtt.

A soron következő 10. bajnoki fordulóban a Ceglédi KCSE lesz az ellenfelünk. A ceglédiek minden kimenetellel találkoztak legutóbbi három meccsükön, 5 góllal győztek a XVI. Ker ellen, döntetlent játszottak a Fradival, majd 3 góllal maradtak alul a Budaörssel szemben. Érdekesség, hogy a 9. helyezett Cegléd imént felsorolt meccsei pont a 12., 11. és a 10. helyezettek ellen voltak.

Számunkra ez a mérkőzés lesz az utolsó hazai 2022-ben, ehhez mérten győzelemmel szeretnénk szeretnénk ideiglenes búcsút venni a SOTE csarnoktól.

Szép volt lányok, így tovább!??

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!