NBI-es női röpiseink a Balatonfüred egyesületét fogadták a bajnokság 16. fordulójában. Ősszel a két fél küzdelme 3:2-es SZBBRA sikerrel ért véget a Szent Benedek javára, most azonban szöges ellentéte zajlott le az októberi mérkőzésnek, hiszen lányaink erődemonstrációt tartva, végig uralva nyerték meg a meccset.
Már az első szett elején sikerült komolyabb előnyre szert tenni. Néhány perc elteltével 10–3 szerepelt az eredményjelzőn, előnyünk pedig folyamatosan csak nőtt, végül 25–15-re nyertük a nyitó etapot. A következő játszmában egészen 10–9-ig fej fej mellett haladtunk a vendégekkel, aztán ráléptünk a gázpedálra és 18:9-ig momentumot sem engedtünk nekik. Végül 25–10-el fordultunk a harmadik szettre, mely minden eddiginél nagyobb különbséget hozott. Az alig 16 percig tartó játékrészben úgy uraltuk minden elemét a játéknak, hogy ellenfelünk számára lehetőség sem maradt a bizonyításra. 25–8-ra nyertünk, ezzel alaposan visszavágva az ősszel elszenvedett fiaskóért.
Vezetőedzőnk nyilatkozata a mérkőzést követően: „Kifejezetten jól játszottunk ma délután. Ellenfelünkből hiányzott az önbizalom, amit kihasználtunk, de a Balatonfüred esetében fontos kiemelni, hogy ők a jövő reménységei, így még van idejük.„
TFSE – SZBRA 3:0 (15, 10, 8)
Győri út, 38 néző. V: Szél, Szabó P.
TFSE: Kökény N. 4, Komcsák 12, Budaházy 7, Villám 12, Villányi 6, Zen 5. Csere: Boller, Halla G. (liberók), Turcsányi 1, Vámos 1, Tettamanti 4, Benedek G., Rácz 2, Török P. 1. Vezetőedző: Herrera Olazabal.
SZBRA: Gergácz 5, Szakály 1, Egri B. 1, Schneider 4, Orosz 4, Sólyom. Csere: Berkó V. (liberó), Tóth S., Mayerhoffer, Spándli, Lovász, Honfi. Vezetőedző: Fésüs Irén.
Lányaink zsinórban tizenegyedik győzelmüket aratták. A következő fordulóban szuperrangadóra készülünk a DVTK ellen, ahol az első hely lesz a tét.
Gratulálunk az újabb győzelemhez, csak így tovább!