Ha a szabadidőd egy részében valami értékes dolgot teszel, az téged tesz többé. Elindít benned egy változást, amely fejleszti pozitív tulajdonságait, erényeidet és önismeretedet. Cserébe megkapod a közösséghez tartozás érzését, új lehetőségek nyílnak, új kapcsolatok épülnek, barátságok alakulnak. Az önkéntesség teljesebbé és boldogabbá teszi életed – és jól mutat a CV-dben is és az itt eltöltött időt még akár kreditként is elfogadják a következő szemeszterben.
Az EUSA (European University Sport Association) páratlan években Európai Egyetemi Bajnokságokat (EUC) szervez, sportáganként különböző helyszíneken. 2023-ban Európa-szerte 20 sportágban rendeznek EUC-t, melyek közül Miskolc a tollaslabda és vízilabda eseményeinek ad otthont 2023. július 13 – 19 között. 20 ország, 40 felsőoktatási intézményéből mintegy 500 sportoló és kísérőik részvételére számítunk, a szervezésben pedig 150 fő önkéntes lelkes közreműködésére számítunk.
Teljes meggyőződéssel mondhatjuk, hogy egy sikeres rendezvény kulcsszereplői az önkéntesek. Azon túl, hogy felelősségteljes feladatokat látnak el egy-egy szervezési területen, meghatározó a közvetítő szerepük, hiszen ők az esemény arcai, vidámságot és közvetlenséget adnak a résztvevő vendégeinknek.
Éppen ezért önkénteseinkre a rendezvény kiemelt résztvevőiként és igazi csapattagként tekintünk! A mellett, hogy értékes közreműködésed elismerésre talál, az önkéntességgel olyan lehetőséget választasz, amivel sokat tehetsz magadért. Beleláthatsz egy sportrendezvény szervezési feladataiba, kipróbálhatod magad új területeken, egy elkötelezett és összetartó közösség részese lehetsz, míg sok- sok élményt, tapasztalatot és új barátokat szerezhetsz.
Ahol megcsillogtathatod tudásod:
- Akkreditáció
- Attache
- Egészségügy
- Közlekedés
- Média
- Protokoll
- Szállás és Étkeztetés
- Vízilabda és Tollaslabda
Hogyan profitálhatsz?
- nemzetközi környezetben gyakorolhatod nyelvtudásodat
- új kapcsolatokat építhetsz
- referenciát szerezhetsz karrier terveidhez
- tesztelheted problémamegoldó készséged
- welcome csomagot kapsz
- étkezési lehetőség a rendezvény ideje alatt
- akkreditációs kártyával díjmentesen igénybe tudod venni a tömegközlekedést
- részt tudsz venni a rendezvény kísérő programjain
- önkéntes bizonyítványt kapsz
- igény esetén a közösségi szolgálat igazolást kapsz
Mit várunk:
- A magyar önkénteseknek legalább 16 éves vagy annál idősebbnek kell lenniük az önkéntesség megkezdésekor. A külföldi önkénteseknek legalább 18 évesnek kell lenniük.
- Felelősségteljes és lelkes hozzáállást.
- Nyitott és barátságos fellépést.
Kiválasztáskor előnyt jelent, ha a rendezvényen annak teljes időtartamában, azaz 2023. július 10-től, július 20-ig részt tudsz venni. Kiválasztáskor előnyt jelent az angol nyelvtudás, vagy más idegennyelv ismerete
Fontos!
- A 18 évnél fiatalabb jelentkezők részvételéhez a szülők beleegyezése szükséges.
- Fenntartjuk a jogot, hogy a regisztrált jelöltek közül önkénteseket válasszunk, és nem garantáljuk, hogy az önkénteseket az általuk megjelölt pozíciókra választjuk ki.
- A jelölteknek nem kell semmilyen korábbi tapasztalattal rendelkezniük.
- Szálláshelyet korlátozott számban tudunk biztosítani – jelentkezz minél előbb, hogy bebiztosítsd a helyedet!
A kiválasztás és felkészítés folyamata:
- Online jelentkezési lap kitöltése és beküldése legkésőbb 2023.05.31-ig
- Online orientációs beszélgetés (maximum 15 perc)
- Részvétel a júniusi képzési programunkban.
Adatvédelmi tájékoztató:
Az összegyűjtött személyes adatokat kizárólag a rendezvény szervezése céljából használjuk fel. Az adatokat a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club gyűjti és kezeli, az adatokat harmadik fél számára nem adjuk ki. A személyes adatok kezelésével kapcsolatos minden kérdést, panaszt, valamint a személyes adatok törlésére, frissítésére és helyesbítésére irányuló kérelmet az antaleva@meafc.hu e-mail címre várjuk.
További kérdés esetén fordulj hozzánk bizalommal! Kapcsolattartó: Antal Éva önkéntes menedzser: antaleva@meafc.hu
Ha ez még nem hozta meg a kedved, akkor nézz bele az alábbi videóba:
Amennyiben szeretnél csatlakozni, a linkre kattintva ITT tudod megtenni!