Kosárlabda

Legkisebb kosarasaink idei éve!

Elérkeztünk a fiatalabbakról szóló cikksorozatunk 2. és egyben záró részéhez, melyben az U11 és U12-es csapatainkról lesz szó. A Tarczali-Szalai Dóra és Katona Balázs vezette ifjak két fronton is megmérettették magukat. A csapatot fiúk és lányok vegyesen alkotják, akik heti 3 edzésen készültek a bajnoki mérkőzésekre a Testnevelési Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumának tornatermében.

U11

Tarczali-Szalai Dóra (vezetőedző) értékelése:
„Az idei évben a Kenguru (U11) és Gyermek (U12) bajnokságban is elindultunk. Csapatunk nagy része az U11-es korosztályú volt, ám úgy éreztük fejlődésük szempontjából jobb, ha az idősebbeknél is elindulnak. Mindkét korosztályban a középmezőnyben zártunk. A fiatalabbak között végezhettünk volna előrébb, ugyanis a második félévben minden meccsünket megnyertük, ám az első félévben még a vírushelyzet miatt párszor nem tudtunk pályára lépni, így visszacsúsztunk a tabellán. Mindent összevetve nagyon sikeres évet zártunk, úgy érzem tudunk ebből jövőre előrébb lépni. Az év végét egy nagyon jó hangulatú szülő-gyermek kosarazással zártuk és búcsúztattuk el az idei szezont.”

U12

A csapat legjobb dobói az évben Mucsi Boldizsár (14 meccs – 273 pont), illetve Horváth Dorottya (16 meccs – 158 pont) voltak, azonban az egész csapat fejlődése elismerésre méltó, hiszen a Kenguru bajnokságot egy 8 meccses győzelmi szériával zárta le, ami pozitív előjel lehet a következő szezont illetően. Reméljük, hogy a jövőben is hasonló sikereket érnek el a TFSE színeiben!

Évzáró közös edzés

Jó pihenést a nyárra, találkozunk az augusztusi edzőtáborban!

Facebook

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!