Judo

„Legendák között pallérozódok!” – Interjú Nerpel Gergellyel

Fiatal cselgáncsozó kiválóságunk, Nerpel Gergely jelenleg Japánban edzőtáborozik, ahol a világ legjobbjaival is összemérheti tudását. Nem ez az első alkalom, hogy sportolónknak messzire kellett utaznia a felkészülés miatt, de nem panaszkodott, sőt elismeréssel beszélt a helyiek vendégszeretetéről és az edzőtársakról. Igencsak eseménydús nyara van Gergelynek: Grand Slam Budapesten majd Zágrábban, EUG Lengyelországban és most edzőtábor Japánban.

Kifejezetten távol az otthonodtól, Japánban készülsz a 2022-es taskenti Judo Világbajnokságra. Meddig leszel kint, hogy tetszik az edzőtábor, milyenek a körülmények?

„Augusztus 7-én vasárnap indultunk és 20-án érkezünk haza. Felkészülésünk helyszíne a Tenri Egyetem, mely nincs messze Oszakától. A hajnali 20 órás repülést követően hétfőn az érkezés után már volt egy lazább edzés, másnap pedig belevágtunk a kőkemény munkába. Rengetegen vagyunk és a termet, ahol dobáljuk egymást ipari ventillátorokkal és párásítókkal próbálják hűteni. Borzasztóan meleg van és nagyon magas a páratartalom, az egyik japán el is ájult az első alkalomnál. Naponta kétszer edzünk, reggel három órát és délután kettőt (ebből 40 perc a bemelegítés), ami van, hogy napi 18-21 küzdelmet tartalmaz, állót és földharcot is. Ez egyébként a 4. alkalom, hogy egy távoli helyszínre kellett utazni, így van viszonyítási alap. Az első Gumba volt, aztán Tokió, majd Tsukuba és most Tenri.”

Egy nap alatt 21×6 perc a küzdőtéren? Hogy bírod? Mi a kitűzött cél ezzel a táborral, illetve a VB-n?

„Valóban nem egyszerű, az első edzésen csak futás volt, de az is elképesztően megterhelő. Fontosnak tartom, hogy itt legyek, mert rengeteget tanulhatok és az a cél, hogy az Üzbegisztánban megrendezésre kerülő Világbajnokságon a lehető legtovább meneteljek és minél jobb eredményt érjek el.”

Hogy érzed magad kint, milyen egy napi rutin?

„Nagyon megterhelő ilyen magas páratartalomban és melegben edzeni, de úgy érzem jó formában vagyok és leszek. A mai egy pihenő nap volt és elmentünk egy tradícionális japán fürdőbe. Itt teljesen mások a szokások, ugye egy szigetországról beszélünk, ahol teljesen más a kultúra, mint amihez mi hozzá vagyunk szokva. Picit bosszantó, hogy pont emiatt nincsenek rászorulva a nyelvtanulásra, így jóformán senki nem beszél angolul. Ez néha megnehezíti a rendelést, mondjuk egy étteremben, ahová például nem mehetsz be cipőben vagy papucsban, mert itt más a szokás. De hiába nem beszélnek több más nyelvet, nagyon tisztelettudó és szorgalmas társadalom. Az emberek boldogok, mindenki mindenkinek köszön és sokat mosolyognak. Mindenben nagyon segítőkészek és kedvesek.”

A sportág java most egy helyszínen van. Milyen érzés a világ legjobbjaival készülni?

„Nehéz megfogalmazni mennyire jó érzés élő legendák között pallérozódni. A legkiválóbb edzőpartnerek, akiket csak kívánhatok. Vannak itt világbajnokok, olimpikonok vagy olimpián érmet szerző versenytársak is, de a legkomolyabb név – a helyi sztár – Shohei Ono, aki háromszoros világ és kétszeres olimpiai bajnok. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ő olyan kiválóság a sportágunkban, mint Messi vagy Ronaldo a fociban. A küzdőteremben ki van rakva a ruhája bekeretezve és akárkit megkérdezhetsz itt Japánban, mindeki tudni fogja ki ő. Hatalmas tisztelet övezi és számomra is megtiszteltetés az, hogy együtt edzhetek vele!”

Egy másik égető kérdés, hogyan tudod összeegyeztetni az egyetemet a világversenyekkel?

„Nem tudom. Most az október lesz nagyon húzós, mert szemműtétem is lesz, meg ugye kezdődik a VB. Nappalisként nehezebb, mert sok a katalógusos óra, melyeken ott kell lenni. Mostantól „K” hetek se lesznek, pedig sokszor jó jött ki, hogy belelógott a versenyek időpontja, így nem hiányoztam. De volt olyan is, hogy nem hagyhattam ki több órát az egyetemen és emiatt nem mehettem versenyre, ami nagyon mellbevágott. Az osztatlant csinálom már 4 éve és oly sok munkám, energiám van benne, hogy már nem éri meg váltani. A versenyek többsége mostanság nyáron van, ez pedig sokat könnyít a dolgon. Akárhogyan alakul majd az ősz, nagyon oda fogom tenni magam a VB-n!”

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!