Ahogyan arra csütörtöki bejelentésünk során utaltunk, egyetlen olyan légiós érkezik hozzánk Ashten Prechtel személyében, aki korábban még nem játszott a TFSE-MTK-ban. Visszatérőként ugyanakkor a 2022/23-as szezonban nálunk megforduló Lauren Manist üdvözölhetjük!
A 26 éves erőcsatár vonalon kívül és belül is kitűnő dobószázalékkal dolgozik, emellett a palánk alatt is feltalálja magát. Lauren jól ismeri Magyarországot, hiszen a 2021/22-es szezonban 8 meccsen lépett pályára a VBW CEKK Cegléd csapatában (16 pont, 10.4 lepattanó), a 2022/23-as idényben 18 összecsapást játszott nálunk (12.4 pont, 6.6 lepattanó), majd Görögországba igazolt a Lefkadas alakulatához, ahol elképesztő mutatókkal zárta a bajnokságot.
21 mérkőzésen átlagosan 22 pontot dobott és 12.3 lepattanót jegyzett. Májustól Mexikóban próbált szerencsét a Halcones színeiben, itt sem vallott szégyent. 10.3 pont és 4.4 lepattanó volt az átlaga 21.7 perces játékidő mellett 11 mérkőzés alatt.
Visszatérőnk 2012 és 2016 között a Bishop Feehan középiskolában játszott, majd a Holy Cross egyetemen pallérozódott NCAA1-es szintjen. Mind a négy egyetemi éve alatt jó teljesítményt ért el és a mai napig csúcstarkóként tekintenek rá intézményében, mivel egyedüliként lépte át a 2000 pontos és 1000 lepattanós összteljesítményt (a Holy Cross férfi és női csapatát is tekintve).
Név: Lauren Manis
Életkor: 26 év
Magasság: 185 cm
Poszt: 3-4
Lauren Manis nevével vált teljessé a TFSE-MTK 2024/25-ös kerete:
– Dúl Panka
– Dúl Terka
– Szabó Fanni
– Pusztai Petra
– Király Andrea
– Burján Laura
– Vigh Bernadett
– Vladár Róza
– Kókai Patrícia
– Gábor Lili
– Tóth Franka
– Ashten Prechtel
– Lauren Manis
Csapatunk stábját a jövő héten ismertetjük, addig is hajrá lányok, hajrá TFSE-MTK!
Fotó & grafika: TFSE