NBI/A-s női kosárcsapatunk a SERCO UNI-Győr csapatát fogadta a Városmajorban. Harcos mérkőzés kerekedett belőle, ahol a félidőben még vezettünk, azonban a harmadik negyed elején Dúl Pankát kiállították, ami zavart keltett sorainkban és a győriek ezt meglovagolva a nagy előnyre tettek szert. Az első félidőben végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, sőt a nagyszünetre hazai vezetéssel vonultak a felek! A második etap elején jobban kezdett a vendég együttes, sőt viszonylag gyorsan megfordították a találkozó menetét. A továbbiakban a wbasket.hu beszámoljóját olvashatjátok:

Dúl Terka büntetői vezették fel a találkozót, erre Dubei Debóra válaszolt egy triplával, majd Dúl Panka következett. Felváltva estek a kosarak az első percekben. Egyik fél sem tudott nagyobb előnyt kialakítani. A TFSE 9-7-es vezetése után a Győr egy 7-0-s sorozattal 14-9-re elszakadt. Ezt követően viszont megint a TFSE percei következtek. 16-11-es állást követően Khaalia Hillsman és Dúl Terka találataival 19-18-ra fordítottak a hazaiak. Az első szakaszt Peyton Williams duplája zárta, amivel 20-19-re ment a Győr. A második negyed elején Bach Boglárka és Dombai Réka révén 24-19-re elszakadt a Győr. Erre a félidőig 14 pontig jutó Khaalia Hillsman vezetésével felelt a házigazda, majd Burján Laura triplájával a vezetetést is átvette 26-24-nél. Ekkor a vendégek időt is kértek.

A második negyedben hasonló volt a forgatókönyv, mint az elsőben. Egyik csapat sem tudott nagyobb vezetést felépíteni. Erre a győriek tettek kísérletet, 26-24 után 8-0-val 32-26-ra fordítottak. Török Ági és Dubei Debóra 8-8, mg Dombai Réka 7 pontnál járt a nagyszünetben. Innen viszont 6-0-val egyenlített a TFSE és a félidőig már szoros maradt a csata. Összesen 11 alkalommal változott a vezető alakulat kiléte. Török Ági triplájával 37-34-re még a győriek mentek, majd innen Dúl Panka és Khaalia Hillsman révén 40-37-re megfordította az állást a TFSE. Erről az eredményről jött el a nagyszünet. A döntést a harmadik negyed hozta el. Nagy Dóra hat pontja vezette fel ezt a szakaszt, majd Aaryn Ellenberg büntetői következtek. 45-40-nél így már Magyar Banka időkérése állította meg a játékot.


A hazai kosárcsendet Khaalia Hillsman törte meg, de ezt követően Török Ági és Beatrice Mompremier vezetésével 53-42-nél először növelte kétszámjegyűre a különbséget a Győr. Kiemelkedő volt támadásban ebben a periódusban a győri gárda. A 17 mezőnykísérletéből 9-et értékesített. Eközben mindössze egy eladott labdát jegyeztek fel Cziczás László tanítványainál. Gyorsan nőtt a különbség. 53-44 után Aaryn Elleberg és Beatrice Mompremier 4-4 pontjával 61-44-re szakadtak el a vendégek. A harmadik szakasz végén 63-48 állt az eredményjelzőn. A harmadik etapot végül 26-8-ra nyerte a Győr és ezzel megalapozta a végső sikert. Az utolsó 10 perc újra kiegyenlített játékot hozott. Ez egyben viszont azt is jelentette, hogy érdemben nem változott a különbség a felek között. A TFSE két alkalommal felzárkózott 11 pontra, de 67-56 után egy 7-1-es sorozattal ismét a Győr növelte előnyét. Bő rotáció mellett mindkét szakmai stáb lehetőséget adott a kevesebb időt pályán töltő játékosainak is. A Győr magabiztos sikert aratott, amivel őrzi veretlenségét. A harmadik negyed hullámvölgyét leszámítva viszont a TFSE is meg tudta szorongatni magasabban jegyzett riválisát.

Magyar Bianka értékelője a találkozóról:
„Láttuk azt, hogy jó ritmusban vannak a győriek, nagyon gyors a játékuk, ebben próbáltuk megzavarni őket, ami részben sikerült is, hiszen az egyik legjobbjuk 9/0 triplával zárt. Sikerült sokszor ritmustalan dobásokra kényszeríteni őket. A fordulópont Dúl Pankának a kiesése volt, hiszen ő az irányítónk. Neki is tanulni kell az ilyen szituációkból, nem szabad úgymond két ilyen buta faultot beütnie. Ezután lehetett látni a zavarodottságot, sok percnek el kellett telni, hogy vissza rázódjunk. Gratulálok a Győrnek, de a mieinket is megilleti a dicséret, hiszen Panka hiányában és sérültekkel a sorainkban egy korrekt eredményt értünk el.”
Pusztai Petra nyilatkozata a mérkőzést követően:
Érdekes mérkőzés volt a mai! Az első félidőben nagyjából véghez tudtuk vinni amit megbeszéltünk . Jó ritmusban voltunk, Panka kiesése után viszont megzavarodtunk. Hirtelen senki nem találta a helyét, idegesebbek lettünk és ezt a Győr szépen ki is használta. Ettől függetlenül büszke vagyok a lányokra és mindenkire, aki ma pályára lépett, hiszen fel tudtunk állni és nem futottunk bele egy harmincas zakóba. Gratulálok a Győrnek, nem csak a maihoz, hanem a nemzetközi szerepléshez is!
Az összecsapásról készült sajtótájékoztatót az alábbi linken lehet megtekinteni:
TFSE-MTK – SERCO UNI GYŐR 64-81 (19-20, 21-17, 8-26, 16-18)
TIPPMIX NŐI NB I. A , 7. forduló
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
dr. Mészáros Balázs, Makrai Márton, Gruber Nikolett Lilla (Schäffer Béla Róbert)
TFSE-MTK: Pusztai 11, Hegedűs 7/3, Marshall 7, Dúl P. 7/3, Dúl T. 6. Csere: Hillsman 18, Szeitl 2, Burján 4/3, Király 2.
SERCO UNI Győr: Ellenberg 8, Dubei 8/2, Török 14/12, Dombai 7, Mompremier 15. Csere: Varga, Rozman, Nagy 11, Weninger, Oroszova 2, Williams 8, Bach 8.
Folytatás jövő hétvégén a KSC Szekszárd otthonában!