NB I-es férfi futsalosaink a hét eleji győztes kupameccset követően a Berettyóújfalut fogadják hazai környezetben.
Sűrű hét vár Németh Péterre és csapatára. Hétfőn a Magyar Kupában sikerült kiharcolni a győzelmet a másodosztályban szereplő Tolna ellen, de az összecsapás nem volt minden fenékig tejfel. Sőt, több élvonalban tevékenykedő együttesnek is meg kellett szenvednie a továbbjutásért.

Kiszakadt a gólzsák, a hétfő esti 16 Magyar Kupa mérkőzés során összesen 138 találat született, de rajtunk kívül a Rubeola és a Nyírbátor is 5-6-ra, az Újpest 3-4-re tudott nyerni és még a regnáló bajnok Haladás is megizzadt a Pécs ellen. Legnagyobb örömünkre – bár kifejezetten rosszul kezdődött – szép véget ért számunkra a tolnai találkozó.
Az első 20 perc nem rólunk szólt, hanem a hazaiakról. Gyors gólváltást követően az utolsó 5 percre megmakacsolta magát a Tolna és kettőt rámolt be a hálónkba, így a félidőben 3–1-es hátránnyal vonultunk pihenőre. Miután sikerült rendet tenni a fejekben, a második játékrészben már egy teljesen más arcunkat mutattuk.
Szabó Koppány meg sem állt a mesterhármasig, Kovács Balázs az első félidő után másodjára is betalált, valamint Fritz Attila is feliratkozott a góllövők közé. Az utolsó szó jogán még szépített a házigazda, így összesítésben 4–6-ra nyertek a srácok a Magyar Kupa második fordulójában.
Férfi Futsal Magyar Kupa, 2. forduló
Tolna-Mözs FSE – TFSE-TENT Budapest 4–6 (3-1)
Gólszerzők: Pál Márk, Ágics, Pál Márton, Paksi, illetve Kovács Balázs (2), Szabó K. (3), Fritz Attila
Ez volt a srácok idénybeli első sikere, ami kifejezetten jókor jött. A következő bajnoki összecsapásra hazai környezetben kerül sor a kupában kilométeres előnnyel győzelmet arató MVFC Berettyóújfalu ellen. A két csapat idei első párharca 7-4-es Berettyó sikerrel zárult.

A tabellán jelenleg az ötödik helyen állnak, ám a legutóbbi 3 alkalommal is döntetlent játszottak, ezt megelőzően a Rubeolát tudták megverni 0-5-re idegenben. Reményeink szerint a kupában kiharcolt diadal megadja a kellő lendületet a fiúknak és sikerül a bajnokságban is megtörni a jeget!

Az összecsapásra való belépés jegy / bérlet meglétéhez kötött, melyet online elővételesen is megvásárolhatnak az alábbi linken: TFSE Cooltix, valamint a helyszínen is a kihelyezett jegypénztárnál. A jegyek ára egységesen 1.000 Ft, a Normál bérlet 25.000 Ft, a Támogatói bérlet pedig 50.000 Ft.
A mérkőzést élőben lehet majd követni a TFSE Youtube csatornáján:
Fotó: Borhi Mihály
Tabella: SofaScore.com