Férfi BLSZ II Labdarúgás

Kötelező behúzva


Nagypályás futball csapatunk szerdán este ismét pályára lépett. Az első fordulóból elhalasztott találkozón a meccs előtt utolsó helyen álló Szent Pál Akadémia volt az ellenfél.

Szurkoló barátnak nem nevezhető időjárási körülmények között kellett brilliroznia a srácoknak este hétkor, a tét pedig nem volt más mint felzárkózni az élmezőnyhöz. Amennyiben megnyerjük a meccset holtversenyben a dobogó harmadik fokára ugorhattunk.

A meccsen már a harmadik percben megszereztük a vezetést Suskó Ádám révén,ezt követően igencsak csapakodó játék folyt végig a pályán, rengeteg pontatlansággal és technikai hibával.
A második gólra sem kellett sokat várni, amit ismét Suskó nevéhez fűzhettünk, aki ezúttal fejjel talált a kapuba.

Félidő 0-2 ide.

A második félidőben egy fokkal koncentráltabban játszottunk, de sajnos sokáig nem sikerült a gólszerzés, az utolsó passzok és megoldások nem jöttek össze. Ám a 79. percben Csizmadia Gergő találatnak köszönhetően kialakult a végeredmény:
3-0-ra nyertük a mérkőzést.

Szent Pál Akadémia-HSE – TFSE 0-3 (0-2)

JV: Vámos T., Lantos T., Knon M.

Szent Pál: Laky- Szabó, Hollósi, Bálint, Mlinárcsik, Cornides A., Cornides K., Forró, Jakab, Petró, Horváth – Váczó. Vezetőedző: Silva Matos Felipe

TFSE: Barsi- Sztranyovszky, Szabó, Kocsi, Tövisháti, Faragó, Zavodni, Szita, Csizmadia, Suskó, Nagy – Petán, Augusztini, Pusztay, Keresztesi. Vezetőedző: Elekes József

Gólszerzők: Suskó (2), Csizmadia.

Ezzel a győzelemmel jelenleg a bajnoki tabella 4. helyét foglaljuk el 13 meccs után, a listavezető mögött 9 pontos a lemaradásunk. Két meccs van még a bajnokság első feléből.

Szombaton a II. Kerületi UFC csapatához látogatunk, a meccs 12:00-kor kezdődik.

Hajrá TF!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!