Férfi MEFOB Kosárlabda Női MEFOB

Kosárlabda MEFOB körkép 5.0

Női kosárlabda MEFOB együttesünk továbbra is veretlenül menetel csoportjában, a fiúk idegenben nyerni tudtak, míg hazai pályán szoros meccsen maradtak alul.

Az Egertől elszenvedett vereség után új erőre kaptak a srácok és a hosszú út ellenére is állták a sarat a Debreceni Medikus SE-vel szemben. Az első félidőben kiegyenlített volt a küzdelem, majd a pihenő után rendeződtek a sorok, ami végül győzelemhez vezetett.

Debreceni Medikus Sportegyesület – TFSE 77-94 (21-20, 20-20, 15-27, 21-27)

Ezt követően hazai pályán néztek szembe a második helyen álló Miskolccal, a kispadon Boros Zoltán helyett Horváth Gergely vette át az irányítást és nem sokon múlt, hogy győzelemhez segítse a csapatot, mindössze 2 ponttal maradtak alul.

Horváth Gergely: „A mérkőzést jól kezdtük, stabil védekezéssel és támadásban is pontosak voltunk. Szinte végig kontrolláltuk a játékot, és sikerült előnyben maradnunk. Azonban a végjátékban sajnos több kulcsfontosságú hibát követtünk el: eladott labdák, pontatlan befejezések és védekezési hibák jellemezték az utolsó perceket. Az ellenfél ezt kihasználva meg tudta fordítani a mérkőzést.

A fiúk küzdöttek, de a koncentráció és a döntési helyzetekben mutatott éleslátás kulcsfontosságúak lettek volna a végén. Mindenképpen tanulunk ezekből a hibákból, és a jövőben javítunk a végjátékbéli helyzetkihasználásunkon. Emellett gratulálunk a Miskolcnak a győzelemért.”

TFSE – Miskolci Egyetem 78-80 (21-16, 23-20, 20-24, 14-20)

A lányoknak ellenben nem gyűlt meg a bajuk borsodi riválisukkal és a magabiztos kezdésnek köszönhetően zsinórban tizedik győzelmüket ünnepelhették az est végén. Babay-Bognár Kinga lehengerlő statisztikával fejezte be a találkozót, 8 távoli kísérletből egyszer sem vétette el a célt és összesen 34 pontig jutott!

Kováts Gabriella: „Kellett pár perc, míg felébredtünk a félnapos utazásból, de azt gondolom így is kiváló támadójátékot mutattunk be, remek labdajáratással igazi élménykosárlabdát tudtunk játszani. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a hárompontos vonalon túlról jobb százalékkal dobtunk, mint a festékből – Babay Bognár Kinga különösen szoros barátságot kötött a triplavonallal. Emellett kiváló egyéni védekezéseket láttam, gratulálok a csapatom minden tagjának. A hazaiak sérült játékosainak pedig mielőbbi felépülést kívánunk!”

Miskolci Egyetem – TFSE 64-87 (16-21, 19-31, 15-17, 14-18)