Egyetemi sport Közlemény Sporttudomány

Kiváló lehetőség élsportolóinknak!

A TFSE-ben versenyző hallgatók és sportolók számára a Sport-táplálkozástudományi Központ által összeállított sportolói menüvel bővül az egyetem éttermének kínálata!

Új projekt indult a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen! A TFSE színeiben versenyző élsportoló hallgatóknak a Sport-táplálkozástudományi Központ külön összeállított menüjével bővül az egyetemi étterem menüje. Az egészségesebb, a felkészülésüket még inkább segítő ebéd mellett hosszú távú képzést kapnak a tudatosabb táplálkozás elsajátítása céljából.

Az éttermen belül külön helyet alakítottak ki az élsportolóknak, ahol a menün kívül számos aprósággal is készültek a program megalkotói. A projektben a női NB I-es kosárlabda-, röplabda-, a férfi futsalcsapat játékosai, valamint az egyéni sportágak képviselői is részt vesznek. Ősztől szeretnék kibővíteni a programot, hogy még többet tudjanak segíteni az élsportolóknak.

„A táplálkozásnak a sportteljesítményben is nagy jelentősége van, nem mindegy, mikor, mennyit és mit eszünk, s úgy tűnik, a hazai sportolók is egyre inkább figyelnek a táplálkozásukra – nyilatkozta prof. dr. Martos Éva, a Sport-táplálkozástudományi Központ szakmai vezetője. – Bizonyos alapelvek mentén próbáltuk megfeleltetni az egyetemi menza által biztosított menüket, megnéztük az étlapot, s igyekeztünk változatos, egyúttal szépen tálalt menüket kialakítani, bebizonyítva, hogy a sportteljesítmény alá rendelt étkezés is lehet gusztusos és finom. Kevesebb zsír, több fehérje, jó szénhidrát – ezt tartottuk szem előtt. Kétféle menüt kínálunk, mindig van zöldsaláta, gyümölcs, joghurt és valamilyen sütemény, s természetesen mindegyik ételnél feltüntetjük az energia-, a zsír- és a szénhidráttartalmat, továbbá jelezzük az allergén összetevőket.”

Dietetikus kollégáival Martos Éva személyesen egyeztetett, illetve folyamatosan beszélget a menüt fogyasztó hallgatókkal akiktől csupa kedvező visszajelzést kaptak. Egyikük például így jellemezte: „Mintha a VIP-ben lennék.”

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!