Hepp Kupa / Női Kosárlabda

Kiváló kezdés a Hepp Kupában

Hepp Kupában szereplő női együttesünk a tegnapi nap során lépett parkettre először, a Vasas Akadémia vendégeként.

Patai Benjamin tanítványai már nyolc perc elteltével tíz pontos előnyre tettek szert, amit a negyed végéig további kettővel sikerült növelni. A következő játékrész kevésbé alakult úgy mint az előző, ugyanis a hazaik valamelyest magukra találtak és négy pontot faragtak a hátrányukból. A nagyszünetre így nyolc pontos előnnyel mehettünk. (29-37)

A fordulás utáni pár percben kiegyenlített a Vasas, sőt egy rövid ideig a vezetést is megszerezték, de Baa Dominika triplájának köszönhetően két pontos volt a fórunk a záró negyed előtt. (47-49)

Szerencsére jól kezdtünk, hiszen Burján Laura alig két perc leforgása alatt hét pontot szerzett, ezzel szemben a hazaiak az egész játékrészben szereztek összesen hatot. A mieink pedig ihletett formában játszottak és végül húsz ponttal legyőzték a Vasas Akadémiát.

Burján Laura hihetetlen formában játszott!

Végeredmény: Vasas Akadémia – TFSE 53-73 (10-22, 19-15, 18-12, 6-24)
A mérkőzés eseménylistája itt érhető el!

Laura mellett ki kell emelni NBI/A-s csapatunk másik fiatal tehetségét Baa Dominikát is, aki huszonhét pontot szerzett.

Szép volt lányok, így tovább!