Futsal Női NBI

Kiütéses győzelem!

Futsalos hölgyeink ismét magabiztos sikert arattak az NB I-ben, miután a miskolciakat verték meg 8–0 arányban.

Viza Krisztián tanítványai jó formában vannak és némileg már a rájátszásra készülhetnek. A biztos második helyről fogadták a DVTK-t a legutóbbi derbijükön, akik viszont jelenleg a sereghajtók a bajnokság aktív csapatai között.

Sokáig nem kellett várni az első gólra, miután Kota Gabriella kezdte meg a sort (4’). Őt követte Balya Dorottya (8’), majd Balogh Noémi növelte három egységnyire az előnyünket már a tizedik percre. Fábián Rebeka duplázott még az első etapban (12’, 20’), így öt gólos fórral vonulhattunk a nagyszünetre.

A második játékrész sem hozott változást, sikerült továbbra is hengerelnünk és Benkő Mónika vágta be a labdát a kapuba a 28. minutumban. Fábián Rebeka ismét megrázta gólszerző cipőjét, ugyanis erre a félidőre is tartogatott még egy duplát (39’, 40’), így összesen Rebeka négy (!) találatig jutott a mérkőzésen. Ha ez a Premier League-ben történt volna, hazavihette volna a meccslabdát, de így is szép és értékes emlékkel gazdagodott. A lányok zsinórban a negyedik bajnoki győzelmüket szerezték.

Konkurensünk, a DEAC 6–0 arányú kiütést mért az Újpestre, míg a Tolna is ötöt lőtt Csepelen. Már csak három forduló van vissza az alapszakaszból, ahol a következő körben ismét Tolnára látogatunk, akikkel a 2024/2025-ös szezonban ötödszörre csapunk össze.

Matematikai esélyünk még van az alapszakasz megnyerésére, azonban a második helyünk már számtanilag is biztos.

Női Futsal NB I.
TFSE-TENT Budapest – DVTK-Vénusz 8–0 (5–0)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, vezette: Szuhodovszki Dávid, asszisztensek: Lantos Tamás, Istvánfi Mercédesz Éva
Gólszerzők: Kota Gabriella (4’), Balya Dorottya (8’), Balogh Noémi (10’), Fábián Rebeka (12’, 20’, 39’, 40’), Benkő Mónika (28’)

Bravó, lányok!

Tabella: MLSZ
Fotó: Borhi Mihály