Február első napján Debrecenbe utaztak az Egyetemi Bajnokságban jeleskedő, TFSE fiai. A házigazda és egyben az ellenfél a Debreceni Medikus SE volt.
A mérkőzés során nem tanúsított nagyobb ellenállást a debreceni együttes, így mély rotálással, minden meccsre nevezett TFSE játékos lehetőséget kapott.
A lehetőséggel élve mindenki eredményes is tudott lenni a mérkőzésen. Négy negyednyi játék után, 8 pont híján kétszer annyit dobva, mint az ellenfél, 60-112 arányban győztek Boros Zoltán tanítványai.
Mérkőzés legjobbja címet most nem osztunk, mert ez most kifejezetten a csapat érdeme!
Srácaink legközelebb 4-én, csütörtökön lépnek pályára. Hazai pályán fogadják az ELTE-BEAC csapatát!