Kézilabda Női NBII

Kirobbanó forma, elképesztő győzelem!

Női kézilabdacsapatunk az NBII-Déli csoportjának 5. fordulójában hazai környezetben fogadta a hibátlan mutatóval rendelkező Pénzügyőr SE U22 alakulatát. Ugyan a vendégek előkelőbb pozícióból (2.) várhatták a mérkőzést, mint mi (6.), mégsem mentünk ki feltett kézzel a pályára. Gondos felkészülés előzte meg a találkozót.

A mérkőzést jobban kezdte csapatunk, alig 8 perc játék után már 5–1 szerepelt az eredményjelzőn. A folytatásban megmutatta erejét a zöld-fehér rivális, közel 10 percre gólcsendet parancsoltak, ekkor 6–9-re húztak el. Az első félidő hajrájára ismét nekünk ment jobban, öt perc alatt dolgoztuk le az akkor már négy gólos hátrányunkat, egálra módosítva ezzel az eredményt a hosszú pihenőre. (12–12)

Szőke Evelin 9 gólig jutott a hétvégén.

A második játékrész első felében kőkemény védekezést láthattunk mindkét oldalon. Nálunk a remek kapusteljesítmény mellé már-már hibátlanul mozgó csapat társult. Igazi gépezet jellege volt ekkor a TFSE-nek! Ugyan többször is emberhátrányba kerültünk (a második félidőben 5 alkalommal), mégsem éreztük ennek negatív hatásait. Az utolsó negyedórára még fej-fej mellett érkeztek meg a felek, a záró akkord azonban a mieink javára billentette a mérleg nyelvét. Végül 25–19-re nyertük a mérkőzést.

Csapatunk legeredményesebb játékosa Szőke Evelin volt, aki 9 gólig jutott 5/5 büntetőt értékesítve.

Ezzel a sikerrel lányaink az 5. helyre léptek előre. A következő fordulóban (okt. 31. – 14:00) idegenben, a Vecsés SE (10.) otthonában lépnek pályára. Remélhetőleg a csapat ezúttal is győzelmi ambíciókkal felvértezve készül és hasonlóan szép sikert ér el!

Hajrá lányok, hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!