Kováts Gabriella kosaras lányai szárnyalnak a bajnokságban, miután zsinórban a tizedik győzelmükre készülnek.
Ahogy korábban beszámoltunk róla kiváló rajtot vettünk, a ligában két sikerrel indítottunk és a Hepp Kupában is továbbjutottunk. Ekkor még a pontkülönbség miatt nem állhattunk a táblázat élén, de immáron ez is teljesült.
A 3. fordulóban hatalmas csatát vívtunk a MAFC-cal, akiket egy ponttal tudtunk megverni, pont annyival amennyivel szükségeltetett. Jelenlegi legponterősebb játékosunk, Kelemen Barbara itt is 21 egységgel járult hozzá a győzelemhez, de Mezei Dóra 12 lepattanója is létfontosságúnak bizonyult.
Női Amatőr NB I. Fehér, 3. forduló
MAFC – TFSE-MTK U23 60-61 (19-19, 19-16, 2-10, 20-16)

Ezt követően szintén elsőségért küzdő gárdával mérettettünk meg, az ELTE Fortis otthonába látogattunk, ahol dupla akkora sikert tudtunk aratni, kettő ponttal nyertünk. Nagyon fontos találkozókon diadalmaskodtunk, ezek voltak a tabella élmezőnyének igazi rangadói. Babay-Bognár Kinga 16 találatával vezette az ELTE ellen lányainkat.
Női Amatőr NB I. Fehér, 5. forduló
ELTE Fortis – TFSE-MTK U23 54-56 (13-21, 9-17, 25-4, 7-14)


A következő derbinken a Szegedet viszonylag könnyen tudtuk legyűrni. Lepattanók terén feléjük kerekedtünk, miután dupla annyit gyűjtöttünk be, mint ők.
Női Amatőr NB I. Fehér, 6. forduló
TFSE-MTK U23 – Szegedi Kosárlabda Egylet 72-50 (21-8, 20-18, 15-13, 16-11)
A Kecskemét ismét komoly kihívást jelentett, Kelemen Barbara 25 pontja és a közeli dobásaink sikeressége volt a döntő. Érdemes megjegyezni, hogy vezetőedzőnőnk még ilyen éles mérkőzésen is kilenc játékost forgatott a csapatból, így sokan értékes játékpercekkel gazdagodtak.
Női Amatőr NB I. Fehér, 7. forduló
Kecskeméti KC – TFSE-MTK U23 59-64 (13-16, 12-16, 14-20, 20-12)
Következő hazai viadalunkon a hármasaink sikeressége, a szerzett labdáink és a gólpasszaink tudták kompenzálni a tiszakécskiek legjobbjának, Erdélyi Hédinek a 22 pontját.
Női Amatőr NB I. Fehér, 8. forduló
TFSE-MTK U23 – Tiszakécske VSE 86-52 (29-4, 17-19, 23-11, 17-18)



Szolnokon vártak ránk vendégjátékon, ahol minden negyedet magabiztosan megnyertünk és asszisztok terén majdnem hatszor annyit termeltünk, mint a hazaiak. Kerekes Ivett 30 pontja is kevés volt a szolnokiak sikeréhez. Nálunk hat játékos is 10 találat fölött jegyzett, igazi csapatmunka volt.
Női Amatőr NB I. Fehér, 9. forduló
Szolnoki MÁV SE – TFSE-MTK U23 46-115 (12-35,13-27,10-25,11-28)
Hazai pályán vertük meg a Debrecent, akiknél a büntetőket leszámítva statisztikailag minden paraméterben jobbnak bizonyultunk, mely eredménye magabiztos siker lett.
Női Amatőr NB I. Fehér, 10. forduló
TFSE-MTK U23 – DEAC 104-33 (22-13,32-4,31-6,19-10)
A Hepp Kupában is érdekeltek voltunk, ahol a második körben pont testvéregyesületünket, az MTK TFSE-t kaptuk. Egyik szemünk sír, a másik nevet, miután a bajnokságban 22,9 pontot átlagoló Kelemen Barbara vezette csapatunk kiesett, de Bozsó Ádám, NB I. A osztálybeli csapatunk segédedzőjének tanítványai továbbjutottak a népszerű tornán.
Hepp Kupa, 2. forduló
TFSE-MTK U23 – MTK-TFSE 48-64 (9-6, 15-22, 12-23, 12-13)
Következő találkozónk a Zsiráfok Kosársuli ellen lesz, akik szorosan követik az ötödik helyen az élmezőnyt.
Női Amatőr NB I. Fehér, 11. forduló
Zsiráfok Kosársuli – TFSE-MTK U23 (01.19. 16:00)
Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola Kollégium és Óvoda Tornaterme

Gratulálunk az eddigi teljesítményhez és szurkolunk a tizedik győzelemhez, hajrá lányok!
Fotó: Felkai Gergely
Tabella: MKOSZ