Kézilabda Női NBII

Kiélezett mérkőzés, bosszantó vereség

Női kézilabdacsapatunk a legutóbbi fordulóban idegenben, az Inárcs-Örkény KCE otthonában lépett pályára. A találkozót megelőzően mindkét csapat két győzelemmel állt, azonban a házigazda egy ponttal többel bírt nálunk, mivel korábban döntetlent értek el a Miklós KC ellen, míg mi vereséget szenvedtünk az SZNKSE csapatától.

Legeredményesebb játékosunk ezúttal Ragó Rebeka volt, aki 4 gólig jutott.

Aki kiélezett összecsapásra készült, az nem szenvedett hiányt izgalmak terén. Az első pillanattól kezdve folyamatos adok-kapok ment a pályán, egymásnak rontottak a felek és színvonalas kézilabdát játszottak. Az irányítás örömünkre hamar hozzánk került, a 15. percre már három góllal vezettünk. Ekkor sajnos 10 perc gólcsend következett részünkről, amit a házigazda kihasznált és 9–7 arányban ellépett. A félidőre némileg felzárkóztunk: 10–9 oda.

A második játékrész kezdetétől fej-fej mellett haladtunk az IN-ÖR csapatával. Sok helyzet kimaradt mindkét oldalon, ami az ellenfél kapusának tapasztalatával is magyarázható. Ha már kapusteljesítmény, akkor érdemes megemlítenünk Fehér Virágot, aki csere nélkül védte végig az egész találkozót és többször is szépen hárított. A találkozó végjátéka során már nem volt kérdés az sem, hogy a játékvezetés a hazaiaknak asszisztál, jelentősen megnehezítve lányaink dolgát. Ilyen ellenszélben nem sikerült megszerezni a győzelmet, sajnos még az egy pontot sem. Végeredmény: 23–21 az IN-ÖR KCE javára.

Összességében dícséret illeti a TFSE csapatát, szívvel-lélekkel hajtottak a lányok. A következő fordulóban (2021.10.24. – 19:00, TFSE–Pénzügyőr SE U22) reméljük a szerencse is melléjük áll!