Kosárlabda Női NBI/A

Kiélezett küzdelemben győzelem

A karácsonyi szünet után a női NB I/A csoport 13. fordulójában a PEAC-Pécs csapata érkezett a Városmajorba , hogy az óévet sikerrel zárják, persze lányainknak is hasonló ambíciói voltak.

Csapatunk az ünnepi szünet ellenére nagyon magabiztosan és támadóan kezdett és többek között Süle Krisztina közeli dobásaival illetve Bernáth Réka triplájával egy 7-0-ás szériával tudtunk ellépni az ellenfél pécsiektől. Lányaink rendezett védekezése az egész negyed során hatékonynak bizonyult, jelzi ezt az is , hogy a játékrész feléig 0 ponton tudták tartani a vendég együttest (15-0). A negyed második részében a pécsiek ugyan valamelyest tudták rendezni soraikat , viszont továbbra is a TFSE csapata vezetett.

Első negyed: 20-11

A második negyedet hasonló lendülettel folytatták lányaink és Süle Krisztina hárompontosával tovább növeltük előnyünket. A folytatásban viszont az egyre inkább magára találó pécsi gárda rohamosan kezdte lefaragni hátrányát, 30-24 majd később több sikeres büntetővel 2 pontra is megközelítették a hazai csapatot(35-33). A negyed végül egy időntúli vendég triplával zárult , ennek ellenére az előny továbbra is nálunk maradt!

Második negyed: 40-39

A nagyszünet után ugyan ismét lányaink szerezték az első pontot Kristina Arsenic révén, viszont innentől egy fej-fej melletti csata alakult ki 1-2 pontos különbségekkel. A meccs során először a PEAC-Pécs csapata meg is tudta szerezni a veztetést (44-45). Lányaink viszont nem estek kétségbe és az egész meccs során hihetetlen formában játszó Süle Krisztina vezetésével újra el tudtunk lépni a vendégektől (58-52). A negyed végére egyre kiegyensúlyozottabban játszottunk és Németh Alma gólpasszainak illetve a csapat palánk alatti magabiztos teljesítményének is köszönhetően 5 pontos előnnyel várhattuk az utolsó negyedet.

Harmadik negyed: 62-57

Az utolsó negyed a többihez hasonlóan is hazai pontokkal kezdődött, ezúttal Alisa Jenkins révén. Ezután viszont a vendég csapat a mieink sikertelen kísérleteire több sikeres megmozdulással tudtak reagálni ezzel pedig már 64-64 állt a kijelzőn. Ezt követően ismét el tudtak lépni a mieink (69-64) ennek ellenére viszont nem sokkal a meccs vége előtt másodszorra is átvették a pécsiek a vezetést 71-72-re amit később 73-77-re növelni is tudtak. A lányaink viszont ismét bizonyították , hogy az igazán kiélezett helyzetekben is higgadtak tudnak maradni és két támadás alatt Chanise Jenkins két triplájával újra nálunk volt az előny! (79-77)  A végjáték rendkívül eseménydúsan alakult többek között  sajnos  a játékvezető által hozott vitatott ítéletek miatt is. A szezonban először fordult elő, hogy a rendes játékidő nem hozott döntést így következhetett a hosszabbítás.

Negyedik negyed: 80-80

A extra játékrészt is az előző két negyedre jellemző szoros játék jellemezte,  a megszokottnál több faultal. Gyakorlatilag egymást váltották a büntetők mindkét oldalon, viszont a mieink ezeket  hatékonyabban tudták értékesíteni. A végeredmény végül Bernáth Réka sikeres büntető dobásával alakult ki ami azt jelenti, hogy lányaink a naptári év utolsó meccsén győzelmet arattak!!!

Végeredmény:
93-89

Hatalmas gratuláció a csapatnak!

Csak így tovább a következő évben is!!

Hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!