Férfi NBII Kosárlabda

Kezdődjön a rájátszás!

Boros Zoltán fiai a Budafok II. elleni győzelmükkel fölülmúlták a tavalyi, alapszakaszbeli önmagukat!

A Budafok II. elleni találkozó nem indult könnyen, az első negyedben szerzett 6 egységnyi előny a másodikban a felére csökkent, de nagy örömünkre a félidei pihenő után sikerült kibillentenünk ellenfelünket az egyensúlyából.

A folytatásban már jobban mélyült a felek közötti differencia és bár a vendégek játékosa, Tóth Viktor derekas munkát végzett a pontok gyűjtését illetően, nem sikerült, csak kozmetikázni az eredményen. A mieink közül Pozsik Zsombor 18, Rátkai Bálint és Várbíró Gergő, aki hosszú sérülés után tért vissza, 17 egységig jutott a találkozón.

NB II. Közép C csoport
TFSE – Budafok II. 95-71 (29-23,16-19,23-13,27-16)

Boros Zoltánéknak ezzel a győzelemmel sikerült túlszárnyalniuk tavalyi önmagukat, ahol 18 fordulót követően a mérlegük 16 – 2 volt, valamint kialakult a Közép csoportok végleges állása is. A C-ből rajtuk kívül az ELTE Fortis, valamint az egyetlen vereségükért felelős KKS jut tovább.

A B csoportból a MAFC Martos, a Pénzügyőr és a Fót végzett az első háromban, az A-ból pedig a MAFC, a TF-BP U23, illetve a hibátlanul menetelő Honvéd Ludovika lettek a befutók. Ez a 9 csapat fog majd a versenyezni az első 4 helyért, ami egyenes utat jelent a legjobb 8 közé!

Fotó: Székely Csaba – ELTE BEAC
Tabella, stat.: MKOSZ