Mint arról már korábban beszámultunk, NBI/A-s női kosárcsapatunk jelenleg Erdélyben edzőtáborozik, ahol pénteken és szombaton a Sepsi Kupán tarthatunk erőpróbát.

Forrás: fb/sepsi-sic
A Sepsi-SIC 10 éves jubileuma kapcsán megrendezendő torna négy csapat részvételével zajlik majd. A házigazdán és rajtunk kívül a török élvonalban pallérozódó Besiktas, illetve a szintén román CSM Alexandria vesz részt a kétnapos megmérettetésen.
Első ellenfelünk a fentebb említett CSM Alexandria lesz az elődöntőben. A román első osztály középmezőnyéhez tartozó alexandriai csapat a tavalyi szezonban 6. helyen zárt a rájátszásban. Elmondható róluk, hogy ponterősség tekintetében nem magaslanak ki a román mezőnyből, azonban a kapott pontok átlagát illetően már inkább az élvonalhoz tartoznak.

A másik ágon értelemszerűen a Sepsi SIC és a Besiktas fog egymás ellen játszani. A két összecsapás győztese a döntőben, a két vesztes pedig a bronzmérkőzésen találkozik szombaton. Amennyiben a Sepsi és mi is döntőbe jutunk, úgy Ty Marshall, jelenlegi játékosunk korábbi klubja ellen fog pályára lépni, ahol 2015 és 2018 között több bajnoki címet és kupagyőzelet is ünnepelhetett.
A torna pénteken (09.16.) 16:30-kor (magyar idő szerint 15:30-kor) veszi kezdetét a Sepsi Arénában.
Sok sikert lányok, hajrá TFSE-MTK!