NBI/A-s női kosárlabdázóink tegnap este 2 elhalasztott meccset követően léphettek újra parkettre tétmérkőzésen, az ELTE BEAC Újbuda csapata otthonában. A rivális, szintén budapesti egyetemi sportklub ellen ezen a héten már a MEFOB keretein belül bizonyítotották lányaink, hogy milyen jó egységet képviselnek, nem történt ez tegnap sem másként!
„A” csoportos alakulatunk számára ez volt az 5. bajnoki mérkőzés a 2020/21-es kiírásban. A TFSE-MTK eddig 1-3-as mérleggel állt az alábbi mérkőzéseket követően:
- forduló: UNI Győr MÉLY-ÚT – TFSE-MTK 91-82
- forduló: TFSE-MTK – LUDOVIKA-FCSM CSATA 69-72
- forduló: TFSE-MTK – PINKK-PÉCSI 424 76-63
- forduló: ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – TFSE-MTK 81-75
Kiemelt fontosságú volt tehát, hogy jó eredmény szülessen a Gabányi László Sportcsarnokban. Ennek megfelelően készültek az elmúlt időszakban Magyar Bianka tanítványai, akiken egyáltalán nem látszott a 2 elmaradt találkozó hiánya.
Edzőnk egy meccsre szóló eltiltását töltötte, így a lelátóról kényszerült végignézni a mérkőzést. Őt ezúttal Hegedűs Péter (másodedző) helyettesítette a kispadon.
A rangadót hiányos összeállításban kezdte meg az ELTE-BEAC Újbuda. Szerdai keretükhöz képest Czank Tímea és a sérült Iesha Small sem tudta vállalni a szereplést. Csapatunk 13-2-re ellépett az első 3 percben, ezért a hazai vezetőedző – Balogh Judit – egy gyors időkéréssel igyekezett összeszedni csapatát. Ennek ellenére az első negyedet kiemelkedő dobóformával dominálták végig a mieink. 10 perc után már 8-26 volt az állás.
A második etap elején a 20 pontot is átlépte a differencia. A játékrész feléhez Bernáth Réka triplája után érkeztünk (36-15). Bernáth hármasa csapatunk 15. mezőnykosarát, közte 6. tripláját jelentette ezen a délutánon. Örömhír, hogy az eddig sérüléssel bajlódó Katona Szidónia és Nevena Markovic is értékes perceket töltött a pályán, mindketten fontos pontokat szereztek.
Félidőben: 27-42
A félidei statisztikán azt láthattuk, hogy 23-8-ra vezetünk lepattanókban. Lányaink 7 eladott és 4 szerzett labdánál jártak, ugyanakkor egyetlen büntetőt sem dobtak az első félidőben.
A harmadik negyed elején még 48-30-ra megugrott csapatunk, ezt követően mégis a BEAC kapott el egy jobb sorozatot. Szabó Dóra távolról villant meg, majd Latinka Dusanic és Janae Smith is betalált. A legszorosabb mérkőzésállást egy 13-2-es hazai futás végén 50-43-nál rögzíthettük. A hazai csapat ennél közelebb nem került.
A harmadik szakaszt 7-0-val zárták lányaink, majd az 57-43-ról induló negyediket 4-0-val folytatták. Ez a 11-0-s periódus el is döntötte a rangadót, melynek végén még a 20 pontos különbséget is átlépte az eredmény. Lányaink megérdemelten arattak sikert idegenben!
VÉGEREDMÉNY:
ELTE-BEAC ÚJBUDA – TFSE-MTK 63-78 (8-26, 19-16, 16-15, 20-21)
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Nagy V., Csabai-Kaskötő B., Drenyovszki D. (Schäffer B.)
ELTE-BEAC Újbuda: Koch 7, Smith 4, Mérész 11, Szabó D. 13/12, Boros J. 12/3. Csere: Dusanic 9/3, Laufer 3/3, Juhász 4, Zsámár.
TFSE-MTK: Jenkins C. 13/3, Bernáth 15/9, Boros B. 3, Jenkins A. 20, Markovic 12/12. Csere: Németh 6, Herman 2, Kovács 2, Katona 5/3.
A TFSE Top 3 VAL értéket elérő játékosa:
Alisia Jenkins (40)
Bernáth Réka (21)
Nevena Markovic (19)
Következő forduló:
TFSE-MTK – VBW CEKK Cegléd
TIPPMIX NŐI NB I. A – 8. forduló
2020. október 28. szerda – 19:00