Férfi NBII Kézilabda

Kemény hétvége vár a fiúkra!

NBII-es férfi kéziseink a 3. helyezett VSK Tökölt fogadják a hétvégén! A két csapat első találkozóján 8 góllal tudott nyerni hazai pályán a tököli gárda. Már a félidőben tetemes, 7 gólos előnyt tudtak kialakítani a hazaiak, de azóta sok víz lefolyt a Dunán.

Mind a két csapat jó formában vág neki a találkozónak! A Tököl legutóbb a Bugyi SE (11.) ellen aratott diadalt (46:32) hazai környezetben, mi pedig a Martonvásár (12.) otthonában győzedelmeskedtünk (28:37). Ennek tükrében egy izgalmas összecsapásra számíthatunk.

Forrás: MKSZ

Datzuk Péter edző nyilatkozata a mérkőzés előtt:
Figyelmünk most már az utolsó három fordulóra helyeződik! A papírforma szerint az előttünk álló Dunaharaszti két ponttal vezet, de nekik három idegenbeli mérkőzésük lesz, míg nekünk két hazai mellett egy kecskeméti kirándulásra van jegyünk. A terv az, hogy legalább három ponttal többet kell szereznünk, mint ők az utolsó fordulókban. Először is a harmadik helyezett Tökölt látjuk vendégül szombaton 18:00 órától, ami nem lesz könnyű feladat, de mi nagyon készülünk!”

Hajrá srácok, hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!