Magabiztos győzelmet arattunk meggyőző játékkal a BKG ellen, miután a harmadik negyedben pontot sem hagytunk szerezni kihívónknak!

Zsinórban a harmadik hazai mérkőzésünket játszottuk a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban, ezúttal a BKG-Prima Natura volt a soros. Egymás elleni legutóbbi öt találkozónkat megnyertük, de a papírforma nem mindig jelent biztos sikert.

Hazai félhez méltóan kezdtük a csatát, de a BKG is éles volt. Több értékes blokkot is kiosztottunk a negyed első felében, mikor is fej fej mellett haladtunk egymás mellett a Szigetszentmiklóssal. Minden kosárért keményen meg kellett küzdenünk, de végül hat pontos fórral várhattuk a következő játékrészt (18:12).

Hatékonyabb támadójátékkal tértünk vissza a parkettára, szépen ültek a távoli dobásaink is Dúl Panka és Ashten Prechtel jóvoltából. Az etap felénél már 10 egységnyi előnyre tettünk szert, lepattanóban, szerzett labdában és gólpasszban múltuk felül ellenfelünket és 8 pontos előnyünk lett a nagyszünetre (36:28).

A pihenő után 10-0-s rohammal kezdtünk. Szabó Fanni kosara után időkéréssel próbált megállítani minket a BKG (46:28), de ez nem sikerült és egy tanárian végigjátszott akció végén Tóth Franka találatával már 20 egységnyi fórnak örülhettünk. Védelmünket mi sem dicséri jobban, mint hogy a vendégek nem szereztek pontot a meccs ezen szakaszában!

A záró etapot már Hannah Little vezetésével, lendületesebben kezdték a szigetszentmiklósiak, de ellenszerként a legjobb formánkat mutattuk a hárompontos vonalon. Szabó Fanni vezetésének és az egész csapat jó teljesítményének hála kiválóan zártuk le a derbit (75:37).
Négy játékosunk is két számjegyet ért el szerzett pontok terén: Ashten Prehtel 15, Szabó Fanni 14, Dúl Panka 13, Tóth Franka 12. Háromszor annyi asszisztot osztottunk ki, mint a BKG mely mutató abszolút a csapategységet mutatja, jó játékkal arattunk fölényes győzelmet a válogatott szünet előtt. Legközelebb február 15-én látogatunk a hűség városába, ahol a Sopron Baskettel küzdünk meg.
TFSE-MTK – BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós 75-37 (18-12, 18-16, 16-0, 23-9)
Bajnokság, 17. forduló
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Játékvezetők: Major Ádám, Földesi Ádám, Dr. Popgyákunik Balázs (Németh Csaba János)
TFSE-MTK: Prechtel 15/3, Szabó 14/6, Gyöngyösi 5/3, Manis 7, Dúl P. 13/9. Csere: Vigh-, Dúl T. 9/9, Király-, Tóth 12/3.
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós: Zsámár P. 8/6, Mingo 8, Vári-, Little 7, Juhász 5/3. Csere: Rozmán 6/6, Csoma-, Szeitl-, Vincze-, Zsámár L. 3/3.
Fotó: Borhi Mihály – TFSE