Minket is utolértek a betegségek, így kis létszámmal, több kezdő játékosunk hiányában játszottunk Zuglóban és Kalocsán. Ha győzni nem is tudtunk, tanulságos viadalokon vagyunk túl, ahol az eddig kevesebb játéklehetőséget kapott hölgyek is értékes tapasztalattal gazdagodtak.
Rezák-Szabó Anna a következőket nyilatkozta utánpótlás lányaink zuglói fordulójáról:

„Az U20-as csapatunk Budapestre utazott a Zugló otthonába Korsós Anikó vezetésével. A betegségtől és sérülésektől megfogyatkozott alakulat minden erejét latba vetette a sikerért mindkét mérkőzésen. Az első találkozón a Ráckevével szinte minden szett szorosan alakult. Utána a Zuglóval is sokszor fej fej mellett haladtunk, de a cserék hiányában sokkal több energiára volt szükség a pályán lévőktől. Bár mindkétszer vereséget szenvedtünk, de ennek ellenére ezek a visszavágók jobban sikerültek, mint az első fordulóban.”
TFSE-Kalocsa Ráckeve 1:3 (25:21, 23:25, 17:25, 24:26)
TFSE-Kalocsa BVSC Zugló 1:3 (22:25, 25:22, 16:25, 16:25)
Ezzel párhuzamosan az U15 hazai pályán fogadta ellenfeleit Rezák-Szabó Annával és Kováts Ágnessel. A jegyzőkönyvet Szele Zsófi vezette. Vezetőnőnk így látta az ütközeteket:

„Itt is több kezdőjátékost kellett nélkülöznünk, így a kevésbé rutinos és fiatalabb röplabdázóink kaptak több játéklehetőséget. A szettek során egyre hosszabb labdameneteket tudtunk felmutatni és egyre jobb lett a kommunikációnk. A gyerekek folyamatosan próbálták javítani a hibáikat, miközben nagyon koncentráltak az alakzatra is. Összességében tanulságos napon vagyunk túl, így nem szomorkodunk, hogy elmaradt a szett vagy mérkőzés sikere.”
TFSE-Kalocsa PSC 0:3 (15:25, 11:25, 11:25)
TFSE-Kalocsa BVSC Zugló 0:3 (20:25, 18:25, 15:25)
Gratulálunk a lányoknak és edzőnőiknek és mielőbbi jobbulást kívánunk a sérülteknek, betegeknek.
Forrás: Rezák-Szabó Anna