Izgalmakban gazdag hete volt kalocsai U13-as együttesünknek, mivel hétközben és hétvégén is fontos meccsek vártak a lányokra.

Első körben csütörtökön a bázisiskola színeiben Kecskeméten mérettettek meg Kováts Ágnes és Rezák-Szabó Anna kíséretében, ahol mindkét helyi iskolát és a Lajosmizsét is maguk mögé utasították a vármegyei döntőben, így az első helyről várja a visszavágót!
Ezek után hétvégén Bonyhádra utazott a csapat Rezák-Szabó Annával. Első meccsüket a házigazdával játszották és bár szorosra sikerültek a játszmák, a koncentráltság a mieink javára döntött és az utolsó szó is őket illette.
A folytatásban még az előzőnél is nehezebb dolga akadt a kishölgyeknek, a nyitószettben egészen más iramot diktáltak a fehérváriak. A második etapra már felvették a kesztyűt, de még ez sem bizonyult elégnek, majd következett a harmadik szakasz, ahol viszont megmutatták mi fán teremnek odahaza. Számukra ez az egy győztes szett felért egy megnyert meccsel!
TFSE-Kalocsa – PSC 2:1 (22:25, 25:23, 25:14)
TFSE-Kalocsa – MÁV Előre Kék 1:2 (16:25, 21:25, 28:26)