Röplabda U13 U17

Kalocsai UP – Küzdelmes hétvége!

Február első hétvégéjén kalocsai utánpótlásunk két csapata, az U13 és U17-es korosztály is pályára lépett. Kováts Ágnes vezette U13-as lányaink Dunakeszire utaztak, ahol előbb a Viadukt SE-vel néztek farkasszemet. Sajnos 2:1-re elvesztették a találkozót, de nem törtek meg. Következő ellenfelük a VSD B volt, akivel még az előzőnél is nagyobbat küzdöttek. A hölgyek állták a sarat, de itt sem nekik kedvezett a széljárás, végül 3:1-es vereséget szenvedtek.

A legtöbben ilyenkorra már feladják, de nem úgy a mieink. Utolsó mérkőzésükre, tanulva az előzőek hibáiból, még jobban felszívták magukat és sima 3:0-ás győzelmet arattak. A 4 csapatos tornán végül a 3. helyen zártak, így bronzéremmel a nyakukban indulhattak haza!

Idősebb lányainknak hasonlóan kalandos napja volt. Az U17-et Rezák-Szabó Anna kísérte Pécsre, ahol szintúgy 3 meccs várt rájuk. Első körben a Vitál Sporttal mérkőztek meg és egy magabiztos 3:0-val jól indult a nap. Másodjára a házigazdával kellet összemérniük tudásukat. A PEAC-cal mindig meggyűlik a bajunk, technikásak és ügyesek. Az első két szettben 23:23-ig jutottunk, legnagyobb bánatunkra azonban a 67 perces mérkőzés végén a hazaiak örülhettek. De minden jó, ha jó a vége, az utolsó rivális megbánta, hogy velünk került szembe, itt is 3:0-ás győzelemmel zártunk!

Gratulálunk az éremhez és a győzelmekhez!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!