Kalocsai utánpótlásunk néhány játékosának még koránt sem ért véget a megmérettetések sora, sőt, az igazán nagy izgalmakat a Diákolimpia hozta magával, ahol nagyon szép eredményeket értek el, valamint az U11 sem unatkozott!
Kezdjük a legifjabbakkal, akiket Korsós Anikó kísért Tahitótfaluba. Összesen 3 mérkőzés várt rájuk és edzőjük beszámolója alapján kiválóan teljesítettek! Mindet sikerült végrehajtani a megbeszéltek szerint, így jó hangulatban és sikeresen zárták a tornát.
Május 31. és június 2-a között került megrendezésre az Országos Diákolimpia döntője, ahol az U15-ös lányoknak kellett helytállniuk Békéscsabán. Kalocsai bázisiskolájuk színeiben, egyesületünk igazolt játékosait Rezák Mihály, Rezák-Szabó Anna és Kováts Ágnes vezette.
Nem kis feladat várt a mieinkre, ugyanis a 3 napos tornán résztvevők jelentős többsége 2 osztállyal feljebb pallérozódik, így kissé megilletődve nézték ellenfeleik játékát. Mindezek ellenére magabiztosan álltak ki ellenük, aminek meg is lett a gyümölcse.
Teher alatt nő a pálma és ez alól a mieink sem voltak kivételek. A szombati játéknapra már nagyon jól vették fel a ritmust, olyannyira, hogy a jóval magasabban jegyzett Nyíregyháza egy 2 órás mérkőzésen tudta legyőzni őket, és akkor is csak 3:2-re! Fantasztikus teljesítményüket a 8. hellyel koronázták meg a 236 csapatból!
Mindenkinek gratulálunk a nagyszerű sikerekhez!