Röplabda U15 U20

Kalocsai hírek U15 és U20-as röpis lányainkról!

Kalocsai TFSE-s röplabdázó utánpótláskorú hölgyeink ezúttal is aktívan töltötték a hétvégét és Kunhegyesen, valamint Dunakeszin mérettettek meg.

Február 15-én az U15-ös kalocsai röpis lányaink Kunhegyesre utaztak Rezák-Szabó Annával. A hazai rendezésű forduló után tudták, hogy nehéz dolguk lesz az ellenfelekkel, ahol a tisztes helytállás volt a cél.

Az első mérkőzést a Kesivel játszottuk, ahol a támadásaink nem bizonyultak hatékonynak, viszont az riválisunké annál inkább. Dicsérendő azonban, hogy ezúttal a három szett alatt több pontot tudtuk összeszedni, mint az előző fordulóban.
TFSE-Kalocsa – Kesi 0:3 (12:25, 18:25, 14:25)

A második találkozót a házigazdával vívtuk, ahol az első szett után minden erőnket összeszedve sikerült egy játszmát nyernünk. A harmadik etapban 20 pontig tudtuk magunkat tartani, aztán elfogyott a lendület.
TFSE-Kalocsa – TKKSE 1:3 (17:25, 27:25, 20:25, 17:25)

Vasárnap az U20-as csapatunk Korsós Anikóval Dunakeszire látogatott. A négycsapatos tornán fix három szettet játszottak a lányok meccsenként. Játékvezető hiányában az edzőkre plusz feladat hárult azzal, hogy egymás viadalait kellett fújniuk. A betegségekkel küzdő gárdának posztvariálással kellett kiállnia, ennek ellenére az első két mérkőzés első etapjait uralni tudta a csapat. A harmadik játszmákban tudtak csak fölénk kerekedni az ellenfelek, akkor is csak pár ponttal.

TFSE-Kalocsa – Viadukt 2:1 (25:12, 25:22, 25:27)
TFSE-Kalocsa – VSD 2:1 (25:20, 25:9, 23:25)

A harmadik derbin már az első játék is szoros volt, ami kivette a mieink energiáját. A következő szetteket viszont már a Kispest irányította.
TFSE-Kalocsa – Kispest SE 1:2 (25:23, 15:25, 15:25)

Hasznos és értékes összecsapásokat vívtak fiatal röplabdázó hölgyeink, bízunk benne, hogy mielőbb felépülnek a beteg játékosok is.

Gratulálunk a lányoknak és edzőiknek!

Forrás: Rezák-Szabó Anna