Június 3-án került megrendezésre Kalocsán röplabdacsapataink közös ünnepsége, ahol lokális utánpótlásunk mellett fővárosi csapataink, így az NB I-es női és férfi keret is képviseltette magát szép számmal. Jelen volt a 95. születésnapját május végén betöltő sportági leganda, Dr. Kotsis Attiláné Gabi néni, valamint a város polgármestere, Filvig Géza is.
Az esemény 10 órakor vette kezdetét a kalocsai Városi Sportcsarnokban 130 lelkes játékos részvételével. 3 pályán zajlottak az események, a legkisebbektől egészen a legnagyobbakig mindenki pályára lépett. A program következő állomása a közös ebéd volt, majd kötetlenebb jelleggel folytatódott a játék 16 óráig. A délután folyamán edzők, szülők, barátok is pályára léptek, vegyes csapatokat alkotva a játékosokkal. Öröm volt látni, hogy egy pillanatra sem maradtak üresek a pályák.
Miután késő délután elhalkult a labdák pattogása, elkezdődött kalocsai utánpótlásunk évzáró értékelése Rezák-Szabó Anna vezényletével, mely során a 2022/23-as idény főbb momentumai, eredményei és kiemelkedő teljesítményei voltak említve.
Köszönjük utánpótlásbázisunk és festői városuk vendégszeretetét, reméljük, hogy a jövőben is ilyen szép létszámmal találkozunk!