Női NBI Röplabda

Jókay Zoltán: „Az igazán lényeges dolgok most kezdődnek!”

Az alapszakaszt hibátlan hazai mérleggel zártuk, miután az utolsó mérkőzésünket is megnyertük, így alapszakaszgyőztesként a DVTK ellen kezdhetjük a rájátszást!

A TRSE sem tudott kifogni rajtunk, ahogy idén a Csörszön senki más sem volt képes erre a bajnokságban. Magabiztos diadalt arattunk ismét, ezúttal csak az utolsó játszma sikerült kicsit szorosabbra.

Jól kezdtük az első szettet, az első időkérésig öt egységnyi fórt alakítottunk ki, amit tovább tudtunk hizlalni egészen 19:6-ig. Tatár Gréta és Takács Viktória vezették ekkor a csapatot, ászokkal és pontot érő támadásokkal kínálták meg a tatabányaiakat. Ezután történt némi felzárkózás ellenfelünk részéről, de a játékrész már eldőlt (25:15). A második szett is viszonylag simán zajlott, több jó sáncot és ászt is bemutattunk, így 25:19 arányban ezt az etapot is elvittük. A záró játékrészben még hátrányban is voltunk (10:12), de ekkor Tátrai Zsanett vette a kezébe az irányítást és dominanciájára nem jött válasz a túloldalról. Ezt követően időkérésekkel próbálták rendezni a sorokat, megtörni a lendületet a vezetőedzők, de Zen Isabella megszerezte a 24. pontunkat, ahonnan már nem volt visszaút, megnyertük a mérkőzést.

Fantasztikus alapszakasz van mögöttünk, melyre joggal lehetünk büszkék. Jókay Zoltán vezetőedzőnk és Sitku Renáta másodedzőnk, gyógytornászunk munkája elsőséget ért, és fontos megemlítenünk Czakó Bernadett fizioterapeuta segítségét is, hiszen Sitku Renátával karöltve őket illeti a dicséret, hogy alig súlytotta sérülés a lányokat.

Statisztikailag 72 szettet játszottunk idén, összesen 1266 pontot szereztünk és 126 ász nyitást mutattunk be. Sáncokból is játszmánkként 2,7 pontot szereztünk. Húsz győzelmünk mellett mindösszesen egyszer jártak túl az eszünkön!

A liga legjobbjai között is ott vannak lányaink, hiszen Turcsányi Zita (41,72%-os hatékonyság) a második, míg Boros Réka Sára (37,6%) a harmadik legjobb feladó. Feladóátlók között Kis Dorottya az ezüstérmes, míg Kucsera Jázmin a negyedik legügyesebb liberó. Ugyancsak a bajnokság negyedik legjobbja posztján szélső ütőnk, Tatár Gréta. Ezek az egyéni statisztikák is fontosak, de a lányok rotálva szerepeltek egész évben, így inkább csapatunk egészében volt az erőnk!

A legjobb négy között a rájátszás elődöntőjét azzal a DVTK-val szemben vívjuk, akiket idén oda-vissza vertünk, ráadásul mindkétszer 3:1 arányban. Leendő ellenfelünk legutóbbi négy derbijéből hármat megnyert, de a Kispest ellen vár még rájuk egy utolsó bajnoki küzdelem. A mögöttünk álló szezonban még az Extraligában szerepeltek, mely házba valószínűleg újra bekopogtatnának, így nem fogják könnyen adni magukat a play off-ban sem!

Nem kell sokáig várnunk április ötödikén, szombaton a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban kezdődnek az izgalmak és szállunk harcba újra az aranyért! Velünk párhuzamosan az elődöntő másik ágán a Veszprém csap össze a BVSC-Zuglóval.

Az összecsapásra való belépés jegy / bérlet meglétéhez kötött, ezek online elővételesen is megvásárolhatók az alábbi linken: TFSE Cooltix, valamint a helyszínen is a kihelyezett jegypénztárnál. A jegyek ára egységesen 1.000 Ft, a bérlet 25.000 Ft.

NB I. alapszakasz
TFSE – DVTK (04.05. szombat 20:00)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont

Hajrá Lányok!

Tabella: MRSZ
Fotó: Ruzsits Patrik