Férfi NBI Futsal

Jobb volt a Kecskemét!

Férfi futsalosaink a rájátszás utolsó hazai meccsén a Kecskemét együttesét fogadták. A két fél legutóbbi összecsapásán éppen csak lemaradtunk a pontszerzésről – akkor az utolsó percig tudtuk tartani a gólnélküli döntetlent, de végül a kecskemétiek örülhettek.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

Az első öt-hat percben a vendégek voltak mezőnyfölényben, akik kisebb-nagyobb helyzeteket tudtak kialakítani, mi pedig csak a kapu elé jutottunk, de lövőhelyzetre már nem futotta. A komoly lehetőségek sora a 8. perc után vette kezdetét – először egy kapufa, majd kiváló hálóőrünket Nagyistván Balázst fektették el, viszont a labda az oldalhálóban kötött ki. A vendégek folyamatosan nyomás alá helyeztek minket, de csak nem akart nekik összejönni a gól. A 18. minutumban aztán megtört a jég – Mánya Szabolcs vette be közelről a kapunkat és rögtön ezután Bíró növelte a vendég előnyt. (0-2)

Szerencsére Kelson bravúros góljával tudtunk szépíteni, de az öröm csak átmeneti volt, hiszen újabb két Kecskemét gól született, így 1-4-es állásnál mehettek pihenni az alakulatok.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

A szünetet követően igyekeztünk öt a négybe felállva játszani és úgy csökkenteni a hátrányunkat, aminek persze megvan a maga hátulütője. Ez be is igazolódott – gyorsan született is két könnyű találat a vendég oldalon, ám mi nem adtuk fel. Másik – szintén remek – kapusunkkal, Klcsó Gáborral álltunk fel a támadásokhoz és többször is helyzetbe kerültünk neki köszönhetően, majd a 37. percben sikerült végre bevenni az ellenfél kapuját, amivel kialakult a végeredmény is.  (2-6)

Végeredmény: TFSE-BeStrong – SG Kecskemét Futsal 2-6 (1-4)

TFSE-BESTRONG-SG-KECSKEMET-FUTSAL-2-6-MLSZ-adatbank

Ezzel eldőlt, hogy mindenképpen osztályozón kell megerősítenünk az élvonalbeli tagságunkat, de előtte még jön a rájátszás utolsó viadala, az Aramis ellen idegenben.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE

Addig is hajrá srácok, hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!