Férfi NBI Röplabda

Jó úton halad a felkészülés!

NBI-es férfi röpiseink a házi rendezésű bajnokság befejeztével a következő hétvégén Miskolcra utaztak, ahol a MEAFC által szervezett tornán vettek részt. Rajtunk és a házigazdán kívül még két másik csapat, a DEAC és a Dunaújváros volt jelen.

Forrás: meafc.hu

Nem kis feladat elé néztek Lónárt Péter fiai, ugyanis az NBI-es ellenfél mellett az Extraligás Debrecen és a tavalyi szezonban az Extraligától búcsúzó Dunaújvárossal csaptak össze. Sajnos nem tudott a teljes keret leutazni, de így is remek eredmények születtek.

Forrás: MEAFC

Első körben a DKSE-vel játszottunk, majd egy rövid pihenőt követően a DEAC-cal. Mind a két csapat ellen 1:2-es vereséget szenvedtünk, de sikerült 1-1 szettben megverni ezeket a komoly riválisokat. A torna végére már elfáradt a csapat és a MEAFC 3:0-ás győzelmet aratott ellenünk.

TFSE – Dunaújváros 1:2
DEAC – TFSE 2:1
MEAFC-Miskolc – TFSE 3:0

Lónárt Péter edzői értékelése a miskolci túráról:
„Felkészülésünk utolsó ciklusában vagyunk! A csapat jó hangulatban indult el az Alma mater-ből kora hajnalban és ez végig kísért az egész torna folyamán. Továbbra is nyugodtan fogok aludni, mert az előző saját rendezésű tornán látottak alapján jelentős előre lépest láttam. Ezt igazolja a Debrecen Extraligás csapata ellen nyújtott teljesítményünk! Ellenük 1:2-es eredmény született. A START-ig viszont nincs megállás! A feladatok adottak, mindenki tettre készen és harcosan várja az előttünk álló időszakot.”

Sok sikert továbbra is, hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!