Extraligában szereplő férfi röplabdázóink a táblázat hetedik helyéről látogatnak a közvetlenül mögöttük álló Dág otthonába. Nem lesz egyszerű dolga a fiúknak, ezúttal újra lehetőségük nyílhat a pontszerzésre.
Jól kezdtük a szezont, egyből sikerült két győzelmet is bezsebelnünk (DKSE, KRC). Ezután következett két vereség, melyek közül a húszszoros bajnok, jelenleg is a nemzetközi porondon érdekelt Kaposvár ellen nem érhet minket kritika. Lelkesen várjuk a következő derbit, amire a Magyar Kupa küzdelmünk felvezető epizódjaként is tekinthetünk, ugyanis novemberben oda-visszavágós rendszerben vívunk meg a Dággal a kupa nyolcaddöntőjében.

A Dág hasonlóan szerepelt eddig, mint mi, így számukra is fontos ütközet következik. Előző találkozójukon a Kecskeméttől kaptak ki 3:0 arányban, az utolsó játszmát már elengedve (-9). Ellenfelüket mi az idei kiírásban 3:1 arányban múltuk felül, talán ez jó alapot adhat a vasárnapi rangadónkhoz. Tavaly két alkalommal vívtunk meg a Dággal, akkor mindkétszer felül tudott kerekedni rajtunk a rivális.
Értékes lenne, ha ezúttal sikerrel tudnánk járni, hiszen az ezt követő három fordulóban is jelenleg előttünk lévő egyesületekkel kell harcba szállnunk. Nem lesz könnyű novemberünk, de bízhatunk a kiélezett csatákban.

Extraliga – 5, forduló
Dág KSE – TFSE (11.03. 18:00)
Suzuki Aréna, Esztergom
Fotó: Ruzsits Patrik
Tabella: hunvolley.info