Férfi NBII Kézilabda

Itthon véreztünk el!

NBII-es férfi kéziseink a Dunaharaszti csapatát látták vendégül és hatalmas harcok után végül 1 gólos vereséget szenvedtek. Ellenfelünk szerezte az első találatot, de aztán magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és átvettük a vezetést. Egészen a 15. perc végéig jól állltunk, majd jött a fordulat.

A vendégek még a félidő vége előtt magukhoz ragadták az irányítást, így 2 gólos előnnyel vonulhattak pihenőre. Sajnos a második játékrész sem hozott változást, sőt a 38. percben előbb 4, majd 5 gólosra nőtt a különbség. Ugyan később felkapaszkodtunk és kiegyenlítettünk kétszer is, de sajnos a végén a dunaharasztiak arattak győzelmet. Játékosaink közül Bohuniczky Bátort kell kiemelni, aki egymaga 14 találatot jegyzett, ezzel életben tartva a csapat reményét!

Forrás: MKSZ

Ujvári Bence értékelője vezetőedző meccs utáni értékelője:
„A legnagyobb gondot a gyenge védekezés és a pontatlan támadójáték okozta, amihez társult rengeteg technikai hiba. Az akarattal nem volt probléma, de az előbb említettekkel többet kell foglalkoznunk és a tudatosságra építeni, főleg a támadásoknál. Dolgozunk tovább, előbb vagy utóbb meg kell lennie az eredménynek, reméljük előbb, mint utóbb!”

TFSE – Dunaharaszti MTK 28:29 (14:16)

A fiúk a 9. helyről várják a folytatást, melyre idegenben fog sor kerülni a közvetlen előttük lévő VSK Tököl ellen.

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!