Mindkét csapatunk legyőzte Vas vármegyei kihívóját a visszavágón, ami a fiúknak 9. helyet, míg a lányoknak négyesdöntőt érő diadal volt.
Boros Zoltán együttese kemény csatát vívott szombathelyi kihívójával, az első negyedben 3 egységgel maradtak alul, de a másodikban sikerült fordítaniuk, így a nagyszünetre már TFSE előnnyel vonultak. A folytatás is bőven tartogatott izgalmakat, ám szerencsénkre a vendégek nem tudtak föléjük kerekedni.

Vezetőedzőnk értékelője a lefújást követően: “Szinte végig szoros volt a mérkőzés a 9. helyért, talán annyi megnyugtató előnyünk volt, hogy az első mérkőzésen sikerült 1 ponttal nyernünk. Volt egy időszak, amikor sok gyorsindítással el tudtunk húzni, de a Szombathelyben volt olyan tartás és lelkesedés, hogy visszajöttek, de aztán szerencsére a mérkőzés végére sikerült egy-két hárompontossal nagyobb előnyre szert tenni és megnyerni a mérkőzést. Gratulálok a Szombathelynek ők is nagy csatát játszottak velünk.”

A mérkőzés legeredményesebb játékosa mongol “légiósunk”, Enkhtaivan Irmuun lett, aki 17 pontot szerzett, a fiúk pedig a 2024/25-ös MEFOB szezont a 9. helyen zárták.
TFSE – SzOESE 84-77 (18-21, 24-17, 23-15, 19-24)
Kováts Gabriella tanítványai az első összecsapáson 60-95-re nyertek, itthon pedig még nagyobb erődemonstrációt tartottak. Már az első negyedben óriási különbség alakult ki a felek között, 23 egységgel léptek el a lányok és a félidőig még 11-gyel növelték a differenciát.

A folytatásban sem változott sokat a játék képe és ahogy telt az idő, úgy mélyült a szakadék a csapatok között. Végül a mieink részéről kerek 100 ponton állapodott meg az eredményjelző, míg ellenfelük 54-ig jutott. Játékosaink közül Munkácsi Adél lett a legeredményesebb.

Kováts Gabriella: “Remek lezárása volt az alapszakasznak és a rájátszásnak, élvezetes, jó hangulatú mérkőzést játszottunk. Nagyon várjuk, hogy hazai közönség előtt bizonyíthassunk a Final 4-ban!”
TFSE – SzOESE 100-54 (31-8, 30-19, 15-13, 24-14)
Tegnap este már csak a SOTE – ELTE BEAC visszavágó végeredményére kellett várni, amelyet követően ki is alakult a négyesdöntő mezőnye. Korábban a mieinken kívül a Győr és a Közgáz harcolta ki a jogot a Final 4-ra és a SOTE győzelmével vált teljessé a névsor.

Az előző kiírás döntőjére Győrött került sor, ahol Kováts Gabrielláék a házigazda legyőzésével 2021 (Győr) óta újra felléphettek a dobogó legfelső fokára. Most azonban hazai pályán adódik esélyük a címvédésre, mivel az idei MEFOB FESZT-nek a TF ad otthont és a lányok a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban emelhetik magasba a trófeát!
Mindenkinek gratulálunk, a hölgyeknek pedig sok sikert a folytatáshoz!
Stat: MKOSZ
Fotó: MKOSZ, MEFS