Férfi NBI Röplabda

Itthon kerül megrendezésre a döntő ütközet!

NB I-es férfi röplabdacsapatunk immáron 10. alkalommal csap össze ebben az idényben a Szolnoki Röplabda Klubbal. A szemben álló felek alaposan ismerik már egymást, hiszen az alapszakaszban kétszer, a középszakaszban háromszor, a jelenleg is zajló rájátszásban pedig négyszer nézhetett pár farkasszemet Lónárt Péter legénysége a kék-sárgákkal.

Az 5. helyért folytatott rájátszás három győzelemig tart. Eleinte a szolnokiak ragadták magukhoz a kezdeményezést. Április 23-án otthonunkban győztek le minket, azoban ezt követően 1:3-ra nyertünk idegenben, majd itthon viszonylag simán 3:0-ra. Abban reménykedtünk, hogy Szolnokon a negyedik mérkőzésen pontot tehetünk a szezon és a versengés végére, de a meccs közben többszöri feltámadást végrehajtó ellenfél közel két órás mérkőzésen tudott nyerni 3:2-re, amivel döntő összecsapást harcoltak ki.

Idei egymás elleni mérlegünk párját ritkítja, nincs még két olyan csapat az NB I. mezőnyében, akik ennyi közös ütközetet éltek meg egy szezon során. Az alábbi egymás elleni mérleg hűen tükrözi az eddigi erőviszonyokat, összességében egy kicsivel sikeresebbek vagyunk ellenfelünknél, ugyanakkor az aktuális forma és a fordítás ereje mellettük szól. Nekünk a hazai pálya előnye lehet az egyik kulcs, hiszen a TF „D” termének történelmében utoljára kerül megrendezésre NB I-es röplabda mérkőzés.

A legutóbbi összecsapás után Lónárt Péter vezetőedző így fogalmazott: „A harmadik szettet követően beleültünk a játékba. Az ötödik szettben 8:4-el fordultunk, majd 12:10-es előnyünk volt. Egyszerűen be kellett volna fejeznünk a szettet. Ha valamit akarunk, végig koncentráltan és fegyelmezetten kell játszanunk!

TFSE – Szolnoki RK
2023.05.09. 20:00
TF „D” terem, Budapest
jv.: Takács Á., Varga A.

A találkozót a Sportmédia élőben közvetíti a helyszínről.

Hajrá srácok, hajrá TFSE!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!