Kézilabda Női NBII

Itt a lehetőség! Az Érd otthonába utazunk

Női kézilabdacsapatunk egészen elképesztő formát mutat mostanság! Lányaink zsinórban harmadik találkozójukat is megnyerték, aminek köszönhetően elérhető közelségbe került a dobogó. Legutóbb az ENUSE együttesét tudták két vállra fektetni a lányok, a végletekig kiélezett harcot hozó összecsapáson egy góllal bizonyultak jobbnak ellenfelüknél.

Nagy volt az öröm az ENUSE ellen!

A következő mérföldkő az Érd U22 elleni, ma esti siker lenne, de ne szaladjunk ennyire előre! Az érdiek a tabella 8. helyéről várhatják a meccset, három győztes és négy vesztes mérkőzéssel a hátuk mögött. A MALÉV – PSK-t és a Miklós KC-t simán, a Vecsést nehezebben verték meg az érdiek. Vereségek tekintetében a legnagyobb pofont számukra a Szigetszentmiklóstól elszenvedett tizenkét gólos vereség jelentette. Emellett az IN-ÖR és az ENUSE gárdájával szemben sem tudták felvenni a versenyt.

A mieink – ahogy azt fentebb megírtuk – sorozatban ha harmadik győzelmük után fordulnak rá a mostani találkozóra. Az Érdhez hasonlóan mind az Inárcs, mind a Szigetszentmiklós megálljt parancsolt nekünk, viszont a többi alakulat már nem tudott túljutni rajtunk. A Mizse KC, a MALÉV – PSK, a Vecsés, az ENUSE és a Pénzügyőr SE U22 egytől-egyig a legyőzöttek sorába tartozik.

Ennek fényében nagyobb elfogulatlanság nélkül is ki lehet jelenteni, hogy mi számítunk a mérkőzés esélyeseinek, de ezt a vélt vagy valós feltételezést a pályán kell érvényre juttatni. Amennyiben ez ma sikerül, akkor a hétvégén egy még inkább motivált és harcias csapat futhat ki a Miklós KC otthonában pályára.

Hasonló pillanatokat szeretnénk Érden is átélni!

Az Érd elleni összecsapásra ma 18:00-kor kerül sor, a helyszín pedig az Érd Aréna lesz!

Hajrá lányok, hajrá TFSE!!

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!