Németh Péteréknek továbbra sincs szerencséjük a sorsolással, erősebbnél erősebb kihívókkal néznek szembe, ezen a héten például az Újpesthez látogatnak.
Eddig csupa, a tavalyi évben Felső-házas ellenfél jutott a mieinknek. Kezdetek a DEAC-cal, folytatták a Berettyóval, a Haladást követte a Kecskemét és most az Újpest az a soros, bár ez utóbbi gárda az előző évben pont nem jutott be, ugyanis a Nyírbátori SC-vel egyetemben 28 pontot szereztek, míg a Debrecen a 6. helyet 30-cal csípte meg.
Forma tekintetében viszont eddig meggyőző a teljesítményük: 4 meccs/4 győzelem a mérleg. Legutóbb 3-6-ra diadalmaskodtak Nyíregyházán (3-6), míg mi vereséget szenvedtünk itthon a Kecskeméttől (4-7). Az esélyek továbbra sem mellettünk szólnak, de ugyan ezt gondolta mindenki más is a 2021/22-es szezonban.
Akkor hazai pályán 3-1-re győztük le a nem mellesleg Németh Péter által irányított lila-fehéreket, akik aztán idegenben kőkeményen megtorolták az idegenben elszenvedett sérelmet. Továbbra is nagyon nehéz dolga van a srácoknak, azonban, ami késik nem múlik és vezetőedzőnk szavaival élve: „Okozhatunk nekik meglepetést”.
2024. szeptember 13. – 20:45
UTE Atlétikai Stadion
Újpest FC – TFSE-Tent Budapest
Fotó: Borhi Mihály – TFSE