Kosárlabda Női NBI/A

Ismét hazai pályán bizonyíthatunk

Női kosárlabda első osztályában szereplő lányaink a ZTE ellen elszenvedett idegenbeli vereség után, a Vasas Akadémia gárdáját látják vendégül.

Csapatunk jelenleg a mezőny közepén, a 6. helyen várja a követező megmérettetést, a 10. Vasas ellenében.

A Vasas csapata pillanatnyilag három győzelemmel és hat vereséggel rendelkezik. Három győzelmükből kettőt a két pécsi csapattal szemben (PEAC és PINKK) szerezte, 69-67 és 84-63-as arányban. A harmadik nyereségüket az előző fordulóban az ELTE BEAC Újbuda ellen sikerült megszerezniük hazai környezetben, 85-62-es megoszlásban. Hat vereségükhöz pedig: a Győr, Szekszárd, Cegléd, Csata, DVTK és a Sopron csapatai járultak hozzá.

Dobott pontokat nézvén 664-et, míg kapott pontok esetében 721-et jegyezhetnek. Ez mérkőzésenként 73.7 – 80.1 átlagot jelent dobott és elszenvedett pontok arányában.
Ezen számok a TFSE lányai esetében: 698 – 711, ami meccsekre leosztva, átlagban 77.5 dobott – 79 kapott pontot jelent.

A bajnokság ranglistáját, dobott pontokat tekintvén továbbra is Alisia és Chanise Jenkins vezeti 21.44 és 20.78-as átlaggal. Ám hiába „csak” 10. a Vasas, ugyanis az ő játékosuk: Brianna Fraser foglalja el a 3. helyet ugyanezen a listán, 20.22-es középértékkel.

Az egész Vasast szemügyre véve, Fraseren kívül négyen átlagolnak 10 pont körül.

Taylor Murray: 13.1
Tóth Orsolya: 11
Böröndi Vivien és Vukov Szonja pedig 8.1 pontot dobnak mérkőzésenként.

Nálunk más a helyzet. A két Jenkins lány kiugró teljesítményei mellett nehéz is lenne mindenkinek 10 pont körül átlagolni, ezt mi CSAPATMUNKÁVAL helyettesítjük.

Bernáth Réka és Süle Krisztina 10.1 és 8.1-es mutatóval bír. Bernáth Réka hatékonysága még mindig egyedülálló a hármasvonalon túlról. 52.6%-al vállal, ami a férfi mezőnyben is bőven megállná a helyét.

Ezen statisztikák alapján, papíron jobbnak bizonyulunk, mint a Vasas Akadémia gárdája.
DE ezt a játékot nem papíron, hanem parketten játszák, így ez a mérkőzés koránt sem lefutott.
A győzelemhez kelleni fog a TI hangotok is szóval gyertek szurkolni, hogy ismét diadalmaskodni tudjanak hazai pályán a hölgyek!

Női NB1 A csoport- 10.forduló

TFSE-MTK  –  Vasas Akadémia

2019.12.07. 18:00 – MTK Kosárlabda Csarnok

Hajrá TFSE!